Szlávik Lajos: Szembenézünk az árvizekkel - a 2013. évi árvizek és belvizek krónikája (2013)
Térképek - A nagyiváni tározó térségének helyszínrajza
Töltéseink hagymahéj-szerkezete Árvízvédelmi töltéseink az elmúlt másfélszáz év alatt több ütemben épültek ki. Az árvízi biztonsági koncepció alapfilozófiája szerint — a 19. századi kezdetektől egészen a huszadik század hetvenes évekig — az árvízvédelmi töltésnek (előre meghatározott, a biztonságot szolgáló mértékben) magasabbnak kell lennie, mint a korábbi legmagasabb árvízszint (LNV). A töltések nagyságát tehát többnyire az LNV-hez igazították. A töltés magasításával azonban — a rézsűhajlás változadanul hagyása mellett — a keresztmetszet növekedésével is számolni kellett. Emiatt sokszor csak húsz-negyven centiméter vastag külső réteg került a töltésre, a manapság már általánosan elfogadott humuszos fedőréteg eltávolítása nélkül. Az árvízszintek emelkedésével így alakultak ki a többször erősített, úgynevezett „hagyma- héj-szerkezetű” töltések, melyeknél gyenge, nem megfelelő rétegek kerülhettek a gátba. Ez a jelenség két okra is visszavezethető. Egyrészt: mivel a humuszos feltalajt nem távolították el, a régi töltés felületén kontúrszivárgás alakulhatott ki. Másrészt: a rézsűre helyezett töltésmagasítást nem lehetett a korabeli kordés-talicskás építési módszerekkel tömöríteni, így ezeken a töltéshelyeken jobb vízvezető réteg alakult ki. (Jó példa erre a Tiszadob és Polgár között hét ütemben épült úgynevezett Széchenyi-töltés.) Mai töltésrendszerünk egyes szivárgási—állékonysági problémái erre a töltésszerkezeti sajátosságra is visszavezethetők. A többször erősített Széchenyi-töltés minta-keresztszelvénye a Tisza Tiszadob-Polgár közötti szakaszán (54+000-65+000) A Kettős-Körös mellett A Hármas-Körös mellett Ttiires A*é*crcK reatőnése ÄOVIZ JtACASSÁM] KOKOMA tre jbjitonsAí tiiussea 1830 0-»S tO«r> 5(14-TI W) JtlO 13-t:? f:3 1-3 1:3 fHTtí 1-30 fHIIII j t-OO <*oo 800 t:3 1:3 ff 13 u/trfKtoó j ISO 500 tu-ts- ' •? Jelmagyarázat: Töltésméretek j az 1932. évi árvíz után az 1919. évi árvíz után az 1895. évi árvíz után az 1877. évi árvíz után az 1881. évi árvíz után az 1881. évi árvíz után NEVEZETES ÁRVIZEINK Az 1931-32-es tél eleje hideg és száraz volt, a jelentősebb hótakaró csak február közepére alakult ki. Az 1932. évi Tisza-völgyi árvizet a március elején megindult olvadás és a március 15—18-án beköszöntött esős időszak váltotta ki. Jelentős árhullámok sorozata jelentkezett — sorrendben — a Körösökön, a Maroson és a Szamoson, valamint a Bodrogon. A Tisza árhullámának tetőző vízállásai Tokajtól Szegedig mindenütt néhány cm-re megközelítették a korábbi, az 1888., illetve 1919. évi maximumokat. Az 1932. évi árvíz kialakulásának meteorológiai körülményei azonosak voltak 1919. évivel; az 1932. évi lényegében csak abban különbözött az 1919. évitől, hogy tetőzése Szeged környékén — a Maros árhullámának hatására — hamarabb és a korábbiaknál ismét magasabb szinten következett be. Az 1932. évi árvizet követően kezdték meg a borsodi nyílt ártér begátolását, az utolsó olyan ármentesítési beavatkozást, amely lényegesen csökkentette a folyó hazai nyílt árterületét. Ez a munka 1937-ben fejeződött be. Nem árt tudni! A hazai ármentesítéseket — szemben a francia, németalföldi vagy olasz vízimunkákkal - nem egy tőkeerős mezőgazdaság hajtotta végre termőterületeinek védelme vagy termelésének intenzívebbé tétele érdekében, hanem éppen ezektől a munkáktól várták a hazai mezőgazdasági tőkefelhalmozás megindulását, megerősödését, nagyobb ütemű fejlődését. Csak a XIX. század utolsó negyedének nagy ipari, mezőgazdasági és közlekedési fellendülése hozott valamelyes anyagi biztonságot az ármentesítések terheit viselő társulatoknak. Persze, nem mindegyiknek, hiszen a tehetősebbek mellett mindig akadtak állandó anyagi nehézségekkel küszködő vízszabályozó és belvízlevezető társulatok.