Szlávik Lajos: Szembenézünk az árvizekkel - a 2013. évi árvizek és belvizek krónikája (2013)
Szakkifejezések - Töltéskorona-domborítás
Június 16. Június 16., vasárnap 8:00 A vízállás Baján 916 cm. (A tetőzés 989 cm volt.) 8:00 A vízállás Mohácson 925 cm. (A tetőzés 964 cm volt.) 8:00 Ülést tartott az OMIT. Az elmúlt 24 órában készültség-változás nem történt; a nap folyamán 707,7 km hosszú töltésen volt árvízvédelmi készültség Magyarországon. 10:00 Bátán megkezdődött a régi vasúti töltés nyomvonalán húzódó nyárigát átvágása. Baján, a Petőfi-szigeten az ideiglenes árvédelmi létesítmények bírták a terhelést. A további védekezési tevékenységet ismét az önkormányzat irányította, folyamatos vízügyi felügyelet mellett. Folynak a Duna, Rajka-Mohács közötti szakaszán kiépített ideiglenes védelmi létesítmények bontási munkálatai. A védelmi biztonság mielőbbi visszaállítása érdekében nagy erőkkel megkezdődött az elhasznált anyagok visszapódása, az eszközök, gépek javítása. Előzetesen felmérték az állami védvonalak helyreállítási igényeit. A pontosabb adatokat csak a víz levonulását követően lehet megadni. Az OMIT kezdeményezésére — VÍZIG szakértők bevonásával - a Nemzeti Közlekedési Hatóság 032/Du/2013. sz. és 034/Du/2013. sz. „Hajósoknak sgóló hirdetményében” Dunaföldvárig a Dunán az árvíz- védelmi művek biztonsága érdekében érvényben lévő teljes hajózási tilalom részleges feloldását hirdette ki. Dunaföldvár alatt a déli országhatárig tartó szakaszon a hajózási tilalom változatlanul érvényben van. A belvízzel és fakadó vízzel elöntött terület nagysága 15400 ha, ebből 4900 ha vetés-szántó volt. AZ OMIT ismételten felhívta a műszaki irányítók figyelmét, hogy a visszabontások előtt fel kell mérni az ideiglenes műveket és dokumentálni kell az észlelt jelenségeket. Víz alatt a Római part Budapest, a Csillaghegyi öblözet védelme Budapest árvízvédelmének egyik neuralgikus pontja a Csillaghegyi öblöget. Az öblözet területe — a jelenleg érvényes mértékadó árvízszinthez (MASZ) viszonyítva — az 1%-os árhullámnál 226 ha, az l%o- esnél pedig 479 ha. A Duna-part és a Nánási út—Királyok útja nyomvonalon húzódó fővédvonal közötti 70 ha-os terület (a Római part) jelenleg hivatalosan hullámtér (nagyvízi meder). Védelmét — kisebb árvizeknél — ideiglenes védművel igyekeznek biztosítani, általában csekély eredménnyel. A Római parton nagy értékű ingatlanok, ugyanakkor természeti értékek is találhatók. Az árvízvédelmi rendszer fejlesztése itt megke- rülheteden, különös tekintettel arra, hogy a — kidolgozás alatt álló — új mértékadó árvízszint minden bizonnyal méteres nagyságrenddel magasabb lesz a jelenleg érvényesnél. A főváros illetékesei és civil szervezetek között vita folyik a műszaki megoldásról (mobilfal vagy árvízvédelmi földtöltés) és a nyomvonalról (a parton, vagy az eddigi, Nánási út- Királyok útja sávban legyen az új védmű). Töltéskorona-domborítás Az árvíz- és belvízvédelmi töltések koronájának bogárhátú kiképzése, melynek az a funkciója, hogy a csapadékvíz kátyú vagy beázás előidézése nélkül folyhasson le a koronáról. A „közerő” alkalmazása a társulati árvédekezés rendszerében Az első világháború előtti Magyarországon, ha nem bírt a folyó támadásával a begyakorlott társulati „haderő”, akkor kirendelték a közerőt, amelyben azután a vízár által fenyegetett települések minden épkézláb lakójának helye volt. Az előírás szerint, ha a folytonosan növekvő árvíz felszíne a védtöltés koronájához közeledett, vagy' a gát annyira megrongálódott, hogy a meglévő eszközökkel már nem volt remény a megtartására — akkor a védelem felelős vezetőjének (a helyszínen tartózkodó társulati megbízottnak vagy a közigazgatási tisztviselőnek) jogában állt a közeli lakosok, birtokosok tulajdonában lévő vagy a helységekben talált anyagokat, szerszámokat lefoglalni, és azokat a védelemhez felhasználni. Úgyszintén joga volt kirendelni a veszély helyére az érintetteket, összes munka- és igavonó erejükkel együtt, s velük végeztetni a szükséges védmunkát. Ez volt az ingyenes közerő. A társulatok persze húzódoztak a közerő igénybevételétől, hiszen az emberek az adott helyzetben inkább családjuk és ingóságaik mentésével voltak elfoglalva, semmint a gát erősítésével. Ráadásul a törvény szerint a védekezés ideje alatt a társulatnak kellett élelmeznie őket, márpedig a tapasztalat azt mutatta, hogy az ingyenes közerő mozgatására és táplálására kifizetett költségek nem álltak arányban a csapat teljesítőképességével. Fizetett közerő is létezett, de velük csak végszükség esetén egyezkedett a társulat vezérkara. Akkor már nagyobb segítséget jelentett a katonaság igénybevétele. Őket akkor „riasztották”, ha nem tudtak begyakorlott munkásokat szerezni a védekezéshez, illetve ha a kellő fegyelmet nem lehetett fenntartani. A katonaság segítségének azonban szigorú feltételei voltak. Ugyanakkor az ő költségeiket is meg kellett téríteniük a társulatoknak.
