Szlávik Lajos: Szembenézünk az árvizekkel - a 2013. évi árvizek és belvizek krónikája (2013)
Települések - Dunaalmás
Dunaalmás A Duna szabályozás fejlődése (1) A Kárpát-medencét közel 1000 km hosszon keresztülszelő Duna-szakasz vízszabályozási tekintetben lényegében három, egymástól földrajzilag elkülöníthető problémaforrást jelentett, nevezetesen: • a Felső Duna-szakasz (Szigetköz, Csallóköz) és az ottani mellékfolyók rendezését, • a budapesti és az attól lefelé húzódó mintegy 200 km-es Duna-szakasz árvédelmét, és • a mai országhatárokon immár kívül eső al-dunai zuhatagos Duna-szakasz hajózhatóvá tételét A történeti fejlemények részleteibe el nem merülve, a fent említett mindhárom feladat tervszerű megoldásához az első műszaki lépcsőfokot a folyó 1823-1840 között végrehajtott vízrajzi felmérése, az ún. „Duna-mappáciV’ jelentette. A vízrajzi helyzet és az adatok ismeretében a Helytartótanács rendelte el 1832-ben a folytonos medervándorlás miatt hajózhatatlan szigetközi főmeder Gutor és Vének közötti szakaszának szabályozását. Nagyjából ugyanerre a korszakra esik a Széchenyi által szorgalmazott al-dunai Vaskapuszakasz szabályozása is, amit Vásárhelyi Pál tervei alapján és vezetésével folytattak egészen az 1840-es évek elejéig. Ez utóbbi vízimunkának hátterében az az elgondolás állt, hogy a fejlődőben lévő magyar ipar termékei elsősorban a Balkánon és általában a keleti piacokon lehetnek versenyképesek. A szükséges kereskedelmi utak hiányában a szállítás csak a Dunán volt elképzelhető. A folyónak a Feketetengerhez vezető útján azonban áthatolhatatlan akadályt jelentettek a vaskapui zuhatagok és az ottani sziklás partszakasz. A sziklákba vágott parti hajóvontató út, valamint a kritikus szakaszon a mederben kialakított hajóút kisebb vontatmányoknak lehetővé tette az áthaladást, hosszabb távon azonban nem jelenthetett megoldást. Ugyanilyen sorsra jutottak a Gutor és Vének közötti szabályozási munkákkal is, mert a folyó néhány év alatt hordalékával beiszapolta a sarkantyúkkal kialakított hajózási medret. Egy politikailag konszolidáltabb időszakra és a gazdasági érdekek feszítő erejére volt szükség, hogy a Duna mindhárom neuralgikus szakaszának szabályozása újabb lendületet kapjon. A Vásárhelyi-féle Duna-mappáció egy lapja a Szigetközről, Oroszvár térségében 16. Dunaai.máS — önkormányzati védekezés A település védelmében három árvízkaput elzártak, az átszivárgott vizeket szakaszos szivattyúzással emelték vissza a Dunába. Az egyik árvízkapunál az elzárást meg kellett támasztani kőszórással és homokzsákokkal. A védekezés alatt felhasználtak 74000 db homokzsákot. A védekezési munka június 3-tól 12-ig tartott; a műszaki irányítást az ÉDUVIZIG-től és a társ-igazgatóságoktól kirendelt összesen 8 műszaki biztosította. Nyúlgát az Által-ér partján Dunaalmás védelmére Az erdők, dombok tövében meghúzódó, mintegy 1500 fős Duna parti község Komárom-Esztergom megye északi peremén, a Gerecse mészkő hegység lábánál, közvetlenül a Duna jobb partján, a tatai Öreg-tóból eredő Által-ér mellett terül el. A hegység csaknem a Dunáig húzódik, lejtőit szőlők és gyümölcsösök borítják. A Gerecse-hegység északnyugati részén Dunaalmás és Szomód községek határában, az Által-ér és az Izsán-völgy, illetőleg Vöröskő és a Ixs-hegy között a hegység egyik legnagyobb kiterjedésű forrásmészkő rétegsorát tanulmányozhatjuk a védetté nyilvánított természeti területen. A település kőbányájából hordott kövekből építették fel a komáromi várat, de korábbi lakói, a rómaiak is bányásztak innen követ Brigetio építkezéseihez. A település és környéke már ősidők óta lakott hely volt, ahol bronz-, római-, népvándorlás kori leletek kerültek elő. Az itt lévő egykori római telepet Asaum-nak nevezték. Nevének első írásos említése 1093-ból való, Almás alakban. Ugyanis a hagyomány szerint a környéken hajdan nagy almafa- erdők voltak, s ezekről nevezték el a települést is A/más-mk. A tatárjárás alatt elnéptelenedett településre újabb lakói Nagy Lajos király idején érkeztek. A folyamatos gyarapodást aló. századi török harcok szakították félbe, s az újbóli betelepedés 1570 körüli időkben történt. 1714-ben itt pihent meg a kalandos sorsú XII. Károly svéd király, aki a török fogságból szabadulva hazafelé tartott. A község területén feltörő langyos vizű, kéntartalmú források hasznosítására már a római korban odafigyeltek. A melegvizű forrás köré egykor medencét, fürdőházat építettek. A gyógyforrást 1751- es dunaalmási látogatása alkalmából Mária Terézia királynő is megtekintette. Többszöri próbálkozás után 1920 körül újranyitották a kénes strandfürdőt. A településen 1831-ben a kolera szedett áldozatokat, 1838-ban az árvíz okozott jelentős károkat. Ami a térség vízgazdálkodását illeti, Dunaalmás határa az 1894-ban, Szőny székhellyel megalakult O-Szőny-Füzítő-Almási Belvízrendező Társulathoz tartozott. A térségi vízgazdálkodási feladatokat napjainkban az EDUVIZIG koordinálja.
