Szlávik Lajos: Szembenézünk az árvizekkel - a 2013. évi árvizek és belvizek krónikája (2013)
Települések - Gönyü
NEVEZETES ÁRVIZEINK A vízügyi szolgálat árvízvédelmi fejlesztéseinek kezdeti lépéseit 1956 tavaszán ismét egy jelentős dunai árvíz gyorsította fel. A jeges áradást megelőzően a dunai vízgyűjtőn jelentékeny mennyiségű hó hullott. A szokadanul hideg február közepére a Dunán Pozsonyig igen erős jégpáncél alakult ki. Február végén és március elején a nyugatról érkező enyhülés intenzív olvadást eredményezett, mely a Kárpátok nyugati karéján további 100 mm csapadékkal párosult. A kialakult árhullám a folyó magyar szakasza mentén, különösen Dunaföldvárnál és alatta számos jégtorlaszt hozott létre. Az árvíz tetőzése a korábbi maximumokat 28-103 cm-rel haladta meg, annak ellenére, hogy a Dunán és a Sión 58 (!) gátszakadás alakult ki. Víz alá került 740 km2,39 községből közel 60 ezer embert kellett kitelepíteni. A védekezés költségeivel együtt az anyagi kár 627 millió Ft volt. Az 1954. és 1956. évi árvizeket követő töltéshelyreállítási munkálatok során kezdődött meg a dunai töltések korszerű körülményeknek megfelelő továbbfejlesztése. Az árvíz 50. évfordulójára az ADUVÍZIG több létesítményén elhelyezett emléktábla Az is kiderült, hogy a helyi árvíz- és belvízvédekezésben egykor kulcsszerepet játszó társulatok felszámolása hiba volt, mert az állami „gondoskodás” nem volt képes valamennyi területre kiterjedni, s nem tudja nélkülözni az érdekeltek összefogását a vízgazdálkodási feladatok megoldásában. Már 1957-ben az Elnöki Tanács által meghozott 48. tvr. lehetővé tette a vízgazdálkodási társulatok megalakítását igaz, olyan kiterjedt szerepet nem játszhattak az árvíz- és belvízvédelem területén, mint 1948. évi államosításuk előtt. A helyi szakmai irányítás — csakúgy, mint napjainkban — a területileg illetékes vízügyi igazgatóságok kezében volt, ill. van. A társulatok ebben az időszakban elsősorban a városok, községek, vagy megyék által épített és kezelt töltések, körgátak, nyárigátak védelmét látták el. Gönyü A Duna jobb partján elterülő község nevének eredete a homályba vész. Bizonyos régészeti emlékek arra utalnak, hogy már a római időszakban is lakott volt. 1222-ben II. András király a pannonhalmi apátság birtokába adta. Később többször változott a tulajdonosa, ám Győr török megszállása idején a település elpusztult. A 18. sz. második felében - a korábbi betelepítéseknek köszönhetően — lakossága jelentősen gyarapodott, s a gönyűiek a környék mezőgazdasági terményeinek feldolgozására a Dunán 1784-ben 7 vízimalmot működtettek. A vízi közlekedés, s különösen a gőzhajózás térhódításával az addigi révészek, tutajvontatók, molnárok közül egyre többen hajósok lettek, s Gönyű átrakodó forgalma is jelentősen megnövekedett. Tekintettel arra, hogy Győr vízi forgalmát közvetítette a Dunára, lényegében Győr kikötőjeként működött. Az ígéretes fejlődést a szabadságharc egy szerencsétlen eseménye törte meg, amikor a kikötőben horgonyzó császári lőporos uszályhajót a magyar csapatok felrobbantották, s a detonáció a falu majd összes házát megrongálta, vagy tönkretette. A dualizmus korszakában a falu ismét gyarapodásnak indult, városias jelleget kezdett ölteni. A II. világháború idején a kikötőt áthelyezték Komáromba, ezzel a település sokat vesztett jelentőségéből. A rendszerváltást követően a községet érintő legnagyobb beruházással 2008-ban létrejött a Újmohács - a mohácsi komphoz vezető egyetlen menekülési út az 1956-os jeges árvíz során Győr-Gönyű Országos Közforgalmú Kikötő, amellyel lehetővé vált a vasúti, közúti és a kikötői áruszállítás összekapcsolása. Ugyancsak jelentős anyagi erőforrásokkal jött létre a kikötőtől nem messze az E.On gázüzemű erőműve, amely 2011- ben az ország legmodernebb és leghatékonyabb ilyen létesítménye volt. A község infrastrukturális helyzete kifejezetten jó, teljes körű a lakások vezetékes vízellátása, befejeződött a Nagyszentjánossal közös szennyvízcsatornázás is. A több mint 3000 lakosú település térsége az EDUVIZIG működési területéhez tartozik. A község idegenforgalmi nevezetességei közé tartozik a Mária Terézia korabeli postakocsi-fogadó, valamint a Fellner Jakab által tervezett, s 1774- 86 között épült barokk római katolikus templom. Gönyű, a Mária Terézia korabeli postakocsi-fogadó 9. Gönyü — önkormányzati védekezés Az ideiglenes védművek június 3-tól a 8-i gönyüi tetőzésig épültek ki. A beavatkozások kétféle technológiával történtek. A korábbi ideiglenes művek magasítása, erősítése érdekében gépi beépítéssel földből, valamint kézi erővel homokzsákokból nyúlgátakat emeltek, összesen 1650 m hosszban. A felhasznált anyagok: homokzsák: 112000 db , töltőanyag (homok): 1400 m3 helyi vegyes földanyag: 3000m3, fólia (32 tekercs): 16320 m2, terfil (6 tekercs): 2400 m2. Éjjel-nappal folyt az ideiglenes védművek építése: Csúcsidőszakban nappal 400-500 fő építette a védművet, 4-5 fő vízügyi műszaki irányító vezetésével.
