Szlávik Lajos: Kisvizek nagy vizei - a 2010. évi árvizek és belvizek krónikája (OVH, Budapest, 2013)
2010. december
A Tisza árvízvédelmi rendszerének megújítása: a Vásárhelyi-terv Továbbfejlesztése (VTT) A Tisza-völgy árvízi biztonságának növelésére vonatkozó új koncepció a Vásárhelyi Pál által tervezett, a 19. században megvalósult rendszerre épül, azt fejleszti tovább azzal, hogy a különösen veszélyes árvizek által szállított fölös vizeket az ártér egy részén helyezik el és ennek a víznek a felhasználásával a Tisza mentén új fejlődési perspektívára, új típusú tájgazdálkodásra nyílik lehetőség. A 2001-2003-ban kidolgozott koncepció ezért kapta a Vásárhelyi-terv Továbbfejlesztése (VTT) elnevezést. A VTT koncepciója a Tisza-völgy árvízvédelmi biztonságának növelését egyértelműen az árvízszintek csökkentésében határozta meg, a nagyvízi meder vízszállító képességének javításával, az 1970-es mederállapotok visszaállításával, valamint a hazai ártéren kiépíthető árapasztó tározásos rendszer megvalósításával, úgy, hogy a katasztrófával fenyegető árvizek árapasz- tása együtt járjon az ártér szabályozott vízkivezetéssel történő reaktiválásával. A legszükségesebb hullámtéri beavatkozásokkal és a tározási lehetőségekből kiválasztott 10-14 tározóval, 1,5 milliárd m3 árvíztömeg visszatartásával, a Tisza hazai szakaszán mintegy 1 m- es vízszintcsökkentés érhető el. A VTT koncepciója alapelvként rögzíti az árvízi biztonság és az ökológiai állapot egyidejű javításának szükségszerűségét. A VTT 2003-ban történt elfogadása óta eltelt évtizedben négy árapsztó tározó készült el (a Cigánd- Tiszakarádi, a Tiszaroffí, a Hanyi-Tiszasülyi és a Nagykunsági). Épül a Szamos-Krasznaközi és megkezdődött a Beregi tározó előkészítése. Az előreláthatólag 2014-015-ben induló II. ütemben még további négy tározó megépítését tervezik (lásd a 296. oldalt). A Tisza-völgyi árvíztározó-térfogatok növekedési ütemének grafikonja látványosan mutatja az 1960-as évek vége óta folyó szisztematikus tározó-fejlesztési program eredményeit: a körösi és a zagyvái szükségtározók és a tiszai létesítmények belépését. 2020-ra várhatóan teljesül, sőt túlteljesül a VTT koncepciójának megfogalmazásakor előirányzott 1,5 km3-es térfogat. A VTT létesítményeinek megvalósításán túlmenően megkezdődött a körösi szükségtározók rekonstrukciója. EU források felhasználásával átépítik a mályvádi és a Kisdelta tározók megnyitási helyeit, és új feltöltő műtárgyak épülnek. (Erről lásd a 227. és a 264. oldalt.) A Vásárhelyi-terv Továbbfejlesztése (VTT) megépült, épülő és tervezett tározói (2003-2020) Beregi Tisza-T úrj közi 45 Mm3 VASARHELYI-TERV TOVÁBBFEJLESZTÉSE JELMAGYARAZAT i ■ ' ..i Megépült árapasztó tározó É pítés alatt álló árapasztó tározó L...J Tervezett árapasztó tározó 3 12