Szlávik Lajos: Kisvizek nagy vizei - a 2010. évi árvizek és belvizek krónikája (OVH, Budapest, 2013)
2010. október
Devecser A vörösiszap a timföldgyártás mellékterméke. A timföldet bauxitból állítják elő, melyet porrá őrölnek, majd nátrium-hidroxiddal (ez erős lúg) reagáltatnak 150-180°C-os hőmérsékleten és nagy nyomáson. A vastól a bauxit is vörös. Karl Joseph Bayer 1892-ben szabadalmaztatta a bauxit nátronlúgos feltárását. Jelenleg a világ timföldtermelésének 90%-át a Bayer-eljárással állítják elő. Az eljárás lényege, hogy a bauxitércben lévő alumí- nium-oxid hidrátok oldhatósága lúgoldatokban a hőmérséklet és a lúgkoncentráció függvényében nagymértékben változik. Az eljárás részfolyamata a „feltárás”, melynek lényege, hogy a megőrölt bauxitból katalizátor jelenlétében, nátronlúggal, magas hőfokon kioldják annak alumíniumtartalmát. A lehűtött, ülepített oldatból a „kikeverés” folyamatában alumínium-hidroxidot kristályosítanak, majd „bepárlással” marónátront nyernek vissza és azt űjra felhasználják. A bauxitból kioldódott alumíniumvegyületekből készül a timföld. A bauxitércből visszamaradó egyéb ásványok elegye lúggal erősen szennyezett. A vasásványok közül a hematit és a goethit nem vesz részt a kémiai folyamatokban és mint oldhatatlan anyag visszamarad. Mivel a vas-oxid (ferri-oxid) vörösesbarna, erősen színező anyag, ezért nevezik a visszamaradó, vízben nem oldható zagyot vörösiszapnak, aminek az elhelyezése speciális tárolót igényel. Egy tonna timföld előállításakor 1,5- 2 tonna vörösiszap keletkezik. Magyarországon található vörösiszap-tárolók: Ajka mellett (nyitott), Almásfüzitő 85%-ban rekultivált (zárt), Neszmély (nyitott), Mosonmagyaróvár (zárt). Az évtizedek alatt összesen 55 millió tonna vörösiszap halmozódott fel a zagytározókban szerte az országban; ez Magyarországon a legnagyobb tömegben előforduló veszélyes hulladék. Bár a magyar szabályozás 2002. január 1. előtt kizárólag veszélyes hulladékként kezelte a vörösiszapot, később — az alkalmazott technológia függvényében - lehetőség volt a „nem veszélyes hulladék” minősítésre is. A vörös iszap átlagosan 24-45%-a vas-oxid, de egyéb fémvegyületeket — 15-28% alumínium-oxidot, 3- 11% titán-dioxidot, 5-20% szilícium-dioxidot, 5-12% nátrium-oxidot és 1-3% kalcium-oxidot - is tartalmaz. 1% alatti mennyiségben gallium-, vanádium- és ritka- földfém-oxidok is találhatók benne. Hogyan keletkezik, mit tartalmaz a vörösiszap? Kolontár, 2010. október 4. Az ajkai X. tározóból kiömlött vörösiszap az Országos Közegészségügyi Intézet (OKI) utólagos vizsgálati eredményei szerint kiugró fémszennyezettséget nem mutatott. A nátrium-hidroxiddal (marónátronnal) ki nem oldott maradék szilárd anyag erősen lűgos marad; pH-ja általában 10-11 közötti, a 12-t ritkán éri el. A pH ennél nagyobb értékei egyértelműen arra utalnak, hogy a vörösiszapot nem mosták át megfelelően a nátrium-hidro- xid visszanyerése és hasznosítása érdekében. Eredeti nedvességtartalma 40—45%; ebben az állapotában még szivattyúzható; így locsolják ki a tározó részmedencéibe (az ún. kazettákba). Víztartalmát hosszú ideig nem veszíti el, emiatt a plasztikussági határ közeli vagy a feletti állapotban van, folyósodásra hajlamos, és a meggyengült gátszakaszokon csuszamlások vagy rogyások esetén az esővízzel feldúsított zagy akár nagyobb távolságra is kifolyhat a tárolótérből. A Bakony nyugati szélén, a Torna-patak mellett fekvő mai város területén egykor öt középkori falu létezett: Devecser, Kisdevecser, Szék, Meggyes és Patony. Az őskorban és az ókorban is lakott település nevét egy 1274- ben kelt okmány említette először, mint családnevet. IV. (Kun) László király Devecseri Márton ispánnak adományozta a területet. A birtokos család később Csórón néven szerepelt a hely történetében. Csórón Márton a 15. sz. utolsó harmadában kibővítette a Torna-patak árterületén emelkedő kis dombon épített udvarházát, amely a török háborúk idején kisebb jelentőségű végvár lett. A ma is álló épület egy 18. századi átépítés ellenére megtartotta 16. századi szerkezetét. Későbbi tulajdonosai az Esterházyak voltak, így napjainkban is ezen a néven kiemelkedő műemléke a városnak. Miután Devecser a Bakony és a Kisalföld, azaz két eltérő gazdasági jellegű terület találkozásánál feküdt, az ebből fakadó kereskedelmi előnyöket is ki tudta aknázni, s idővel a térség jelentős kereskedelmi központjává vált. Ismertek voltak az itteni szabó és a csizmadia céhek, melyek távolabbi vidékek vásárain is sikerrel árusítottak. A települést átszelő Torna-patak áradásai gyakran sújtották az itt lakókat, az árvizek közül az 1787-es és az 1801 -es volt különösen súlyos. (Az átlagon felüli csapadékos 1940-es esztendő aztán újabb árvizet zúdított Devecserre.) Más természeti csapások is visszavetették a lakosság gyarapodását, 1810 januárjában nagy földrengés döntötte romba a község házait. A helyi céhek nem bírták felvenni a versenyt a gyorsabb ütemben iparosodó városok — elsősorban Pápa - fejlettebb iparával, ezért lassan hanyatlásnak indultak, később teljesen meg is szűntek. Az ódon, kisvárosi mesterember házak viszont megmaradtak, hangulatossá varázsolva a belvárost. A település kulturális hagyományaihoz tartozik, hogy másfél évig itt tanított Gárdonyi Géza. Devecser közigazgatási jelentősége gyengült azzal, hogy 1971-ben megszűnt járási székhely lenni. Az iparilag gyorsabban fejlődő Ajka mögé szorult, s csak az utóbbi évtizedekben indult fejlődésnek a település. Ennek elismerését jelentette 1997-ben a városi cím elnyerése. Lakosainak száma napjainkban közel 4500 fő.
