Szlávik Lajos: Kisvizek nagy vizei - a 2010. évi árvizek és belvizek krónikája (OVH, Budapest, 2013)
2010. szeptember
A Kisdelta árvízi szükségtározó műtárgyának látványterve A Kisdelta árvízi szükségtározó korszerűsítése A projekt célja, az árvízi biztonság növelése és az árvízi kockázatok csökkentése a Fehér-Körös jobb partján fekvő Kisdelta árvízvédelmi szükségtározó megnyitási helyének korszerűsítése, vízleün'tést biztosító műtárgy létesítése, valamint a műtárgyak megközelítését biztosító szilárd burkolatú út megépítésével. Tervezett beavatkozások: • A meglévő megnyitási hely korszerűsítése • Gravitációs vízlevezetést biztosító műtárgy, vízvisszavezető műtárgy létesítése • A műtárgyak megközelítését biztosító szilárd burkolatú út megépítése töltésfejlesztéssel • Ultrahangos vízhozammérő hely (távjelző) kialakítása a Fehér-Körös bal partján a tározóba bevezetett vízmennyiség meghatározásához • A tározónyitás irányító központjaként is üzemelő Itceéri gátőrtelep rekonstrukciója • Gépek, eszközök beszerzése a tározó és létesítményeinek fenntartásához, üzemirányításához. A projekt kedvezményezettje a KÖRKÖVIZIG. A projekt 100%-os EU támogatással valósul meg. A kétfordulós beruházás összköltsége 4,357 milliárd Ft. Az előkészítő, tervező munkák 2009 áprilisában kezdődtek meg, a kivitelezés): 2011. november 23 indult; a tervezett befejezés: 2015. szeptember 15. Őrházak a gátak mentén A folyók menti árterületek védelmére emelt töltések mindenkori állapota alapvetően meghatározza az árvédekezés sikerét. Az ármentesítő társulatok által épített töltések rendszeres figyelése és gondozása kezdettől fogva a gátőrök dolga. Amikor a gátőri intézményt létrehozták, kettős feladat lebegett a mérnökök, a jogszabályalkotók, illetve a törvényhozók előtt. Egyrészt folytonosan figyelni kellett a gát állapotát, s vigyázni, nehogy vízparti állatok fészkeljék bele magukat, mert a járatok árvíz idején utat jelenthettek a víz számára; csurgá- sok, átázások, esetleg buzgárok is keletkezhettek. A védekezés szempontjából annak is döntő jelentősége volt, mikor veszik észre ezt a jelenséget. Persze „békeidőben” más rongálások is előfordulhattak a gátakon: tilos volt ott például marhát legeltetni, bármit magáncélból beleépíteni, bármilyen anyagot a töltésekre rakni vagy ültetni, megrongálni a vízmércét vagy a hullámverés elleni füzeseket. Árvíz esetén azonban egészen másfajta veszélyre is fel kellett készülni a kezdeti időszakban. Előfordult, hogy az áradó folyó gyengébb töltéssel rendelkező túlpartjáról titokban elrontották a szemközti töltést, hogy inkább itt pusztítson az ár. Az ilyen és ehhez hasonló visszaélések miatt már 1856-ban rendeletben intézkedtek a gátakkal kapcsolatos teendőkről. A gátőr feladata volt rendben tartani a gátak védelméhez szükséges anyagokat és eszközöket; az ő dolga volt a töltésoldalak rendszeres kaszálása, mindezek mellett vezetnie kellett a szolgálati naplót, ehhez naponta végig kellett járnia az őrizetére bízott gátszakaszt teljes hosszában, s megadott időközönként le kellett olvasnia a vízmércét. A társulati mérnökök olyan írni-olvasni tudó, műszaki érzékkel is rendelkező embereket választottak gátőröknek, akik személy szerint is kötődtek munkájukhoz, s családjukkal együtt a gát mentett oldalán épült gátőrházban éltek. A gátőr a környező falvak társadalmában tekintélyes embernek számított, a vizekkel kapcsolatos műszaki kérdésekben az egyszerű parasztemberek között ő volt a közvetlen szaktekintély. Túnyogmatolcsi gátőrház a Számos-mentén A képen bemutatott tipikus gátőrházat több mint 100 éve az Ecsediláp Társulat építette a Szamos bal oldali töltésének mentett oldalán. Az épületet százéves platánfák övezik. A Felső-Tisza-vidék jellemző vízügyi szolgálati épülete, vízügyi történeti emlék. Bodoky Lajos (1833-1885) Régi mérnöki családból származott a Gyulán született Bodoky Lajos. Felsőfokú tanulmányait a pesti egyetem Mérnöki Intézetében folytatta, mint annyi más híres társa, az Institutum Polytechnico- et Hydrotechnicumban. Pályáját a Tisza-szabályozásnál kezdte, majd magánmérnöki tevékenységet folytatott. 1863-tól a Temes- szabályozó Társulat főmérnökévé választották. Bátyja, Bodoki Károly halála után annak örökébe lépve a Körös-Berettyó szabályozási munkálatainak vezetője lett. Az állami folyammérnöki hivatalok megszervezéskor megbízást kapott a gyulai hivatal vezetésére. Szakirodalmi tevékenysége és a Kö-rösök völgyében elért szakmai sikerei felkeltették a vízügyi szolgálat vezetőinek figyelmét 1872- ben a fővárosba költözött és mint középítési felügyelő a Duna-szabályozás munkáival kezdett foglalkozni. Említésre méltó szerepet játszott a fővárost fenyegető 1876. évi árvíz elhárításában, és az ő programja mentén készítették el a pozsonyi, valamint komáromi folyammérnöki hivatalok a Felső-Duna szabályozásának tervét. 1882-től korai haláláig ő volt a magyar vízügyi műszaki szolgálat vezetője. Ebben a beosztásában komoly szerepet játszott a Tisza-sza- bályozás korrekciós koncepciójának kidolgozásában.
