Szlávik Lajos: Kisvizek nagy vizei - a 2010. évi árvizek és belvizek krónikája (OVH, Budapest, 2013)
2010. június
A Duna szabályozás fejlődése (2) A vándorló folyómeder - a Felső-Duna-szakasz problémái A Kárpát-medence vízrendszerében kevés olyan földrajzi táj akad, amelynek természeti viszonyai az emberi beavatkozás nyomán olyan gyökeresen megváltoztak volna, mint éppen a Pozsony és Komárom közötti 200 km-es Duna-szakasz és környezete. Á folyó — ezen a szakaszán lényegesen kisebb esésű vidékre érve — az évezredek alatt hordalékának jelentős részét e tájon rakta le. Hordalékának kúpján azután minduntalan változtatva folyásának főirányát, számtalan kisebb szigetet, mellékágat hozott létre. Amikor egy-egy falu népe a település partjait vesszőfonással és sövénnyel védte a folyóvíz romboló munkájával szemben, vagy körtöltéseket épített ki — akkor az érintettek az árvédekezés első lépéseit tették meg. Az átfogó szabályozások végrehajtására a helyzet a 18-19. század fordulójára kezdett beérni. A napóleoni háborúk konjunktúrája felverte a mező- gazdasági termények - elsősorban a gabona és az élőállat — árát. A földművelés kiterjesztését a kiszá- míthatadan áradások gátolták. Ugyancsak gondot okozott a termékek vízi úton történő szállításakor a folyómeder zátonyos, folyton vándorló állapota. Ez utóbbi hajózási gond eredményezte azt, hogy a magyarországi Duna-hajózás felső végpontja Győr városa lett, amely így jelentős gazdasági központtá vált. Győrben átrakták az árut kisebb merülésű hajókra és további 40 kilométeren keresztül vontatták felfelé. Ezt követően végképp tengelyre került a rakomány és úgy folytatta útját a határon túli Nyugatra. Ez a megoldás egészen a gőzhajózás térhódításáig tartott, de a helyzet akkor sem lett sokkal könnyebb. Jellemző, hogy a 19. század 60-as, 70-es éveiben a hajózási társaság egy kitűző csapatot szervezett, akik napról-napra felkutatták és kitűzték a leginkább hajózható medervonalat, s jelezték a gőzhajóknak, melyik úton és milyen terheléssel közlekedhetnek. A hagyományos folyószabályozási elvekkel az 1890-es években végrehajtott vízimunkák azonban csak részleges eredményeket hoztak. Azzal, hogy az első világháborút lezáró békeszerződés a Duna főmedrét mintegy 200 km-es szakaszon magyarcsehszlovák határvonallá tette, a folyó közlekedési célú szabályozása a két ország kötelességévé vált. A Duna-meder állapota a Vaskapunál, a szabályozás előtt Az e célból alkalmazott műszaki beavatkozások azonban csak átmeneti sikert eredményezhettek, mivel a Duna osztrák és német szakaszán időközben megépült vízlépcsők jelentősen befolyásolták a folyó vízjárási és hordalékszállítási viszonyait. A fokozatosan lehetetlenné váló helyzetet súlyosbította, hogy az építőanyag-ipar jelentős kavicsszükségletét is a folyami hajózás időleges biztosítását célzó dunai kotrásokból elégítették ki. A Széchenyi-hajóvontató út a Kazán-szorosban Árvízi biztonság, árvízi kockázatelemzés Az árvíz} biztonság a védmű által még védhető és az ennél alacsonyabb tényleges vízszint különbsége. Az árvízi kockázatelemzés az árvízveszély kockázati forrásainak vizsgálata a kockázati tényezők hatásának, a kockáztatás mértékének számszerűsítése céljából. A Duna szabályozás fejlődése (3) A kiegyezés után az Andrássy-kormány Közmunka- és Közlekedésügyi Minisztériuma egyik első feladatának tekintette, hogy a fővárosi Duna-szakasz gondjait megoldja. Az elkészült tervek alapján 1871-1875 között végezték el az építési munkálatokat, amelynek során elzárták a Soroksári Duna-ágat, s elkotorták a jéglevezetést akadályozó Kopaszi-zá- tonyt. E munkákkal párhuzamosan láttak hozzá az árvédelmi művek kiépítéséhez, majd az 1890-es években húzták fel a partfalakat, s építették hozzájuk a kikötőket, valamint a rakodókat. A Budapest alatti — mintegy 100 km-es — folyószakasz szabályozása ugyancsak a 19. század 70-es éveiben kapott nagyobb lendületet, amely munkát azután változó ütemben folytatták egészen a századfordulóig, s bizonyos helyeken még azon túl is. A folyószabályozással egybekötött ármentesítésben nagy szerepet kaptak az ármentesítő és belvízlevezető társulatok. Az elvégzett vízimunkáknak köszönhetően javult a folyó jéglevezető képessége, s az elkészült árvédelmi töltésrendszernek köszönhetően növekedett az árvízi biztonság és ezzel együtt csökkent a mezőgazdasági termelés kockázata. Az 1878-as berlini kongresszus a Monarchiát bízta meg, hogy az al-dunai Vaskapu-szakasz szabályozását folytassa. A Monarchián belül Magyarország vállalta, hogy a műszaki feladatot elvégzi annak reményében, hogy beruházásainak költségeit a csatornán áthaladó hajókra kivetett illetékből fedezheti. Az 1890-1898 között végrehajtott Vaskapuszabályozás a maga korában példamutatóan megoldott, kiemelkedő műszaki alkotás volt. Tartósságára mi sem jellemzőbb, hogy egészen 1964-ig szolgálta a dunai hajózás ügyét. Az 1964-1972 között jugosz- láv-román együttműködéssel megépített vaskapui vízerőmű az itteni hajózási gondokat egyszer, s mindenkorra levette a napirendről. Zacskós víz a védekezőknek
