Szlávik Lajos: Kisvizek nagy vizei - a 2010. évi árvizek és belvizek krónikája (OVH, Budapest, 2013)
2010. június
A Duna szabályozás fejlődése (1) A Kárpát-medencét közel 1000 km hosszon keresztülszelő Duna-szakasz vízszabályozási tekintetben lényegében három, egymástól földrajzilag elkülöníthető problémaforrást jelentett, nevezetesen: • a Felső Duna-szakasz (Szigetköz, Csallóköz) és az ottani mellékfolyók rendezését, • a budapesti és az attól lefelé húzódó mintegy 200 km-es Duna-szakasz árvédelmét, és • a mai országhatárokon immár kívül eső al-dunai zuhatagos Duna-szakasz hajózhatóvá tételét A történeti fejlemények részleteibe el nem merülve, a fent említett mindhárom feladat tervszerű megoldásához az első műszaki lépcsőfokot a folyó 1823-1840 között végrehajtott vízrajzi felmérése, az ún. „Duna-mappádö’ jelentette. A vízrajzi helyzet és az adatok ismeretében a Helytartótanács rendelte el 1832-ben a folytonos medervándorlás miatt hajózhatadan szigetközi főmeder Gutor és Vének közötti szakaszának szabályozását. Nagyjából ugyanerre a korszakra esik a Széchenyi által szorgalmazott al-dunai Vaskapuszakasz szabályozása is, amit Vásárhelyi Pál tervei alapján és vezetésével folytattak egészen az 1840-es évek elejéig. Ez utóbbi vízimunkának hátterében az az elgondolás állt, hogy a fejlődőben lévő magyar ipar termékei elsősorban a Balkánon és általában a keleti piacokon lehetnek versenyképesek. A szükséges kereskedelmi utak hiányában a szállítás csak a Dunán volt elképzelhető. A folyónak a Feketetengerhez vezető útján azonban áthatolhatadan akadályt jelentettek a vaskapui zuhatagok és az ottani sziklás partszakasz. A sziklákba vágott parti hajóvontató út, valamint a kritikus szakaszon a mederben kialakított hajóút kisebb vontatmányoknak lehetővé tette az áthaladást, hosszabb távon azonban nem jelenthetett megoldást. Ugyanilyen sorsra jutottak a Gutor és Vének közötti szabályozási munkákkal is, mert a folyó néhány év alatt hordalékával beiszapolta a sarkantyúkkal kialakított hajózási medret. Egy politikailag konszolidáltabb időszakra és a gazdasági érdekek feszítő erejére volt szükség, hogy a Duna mindhárom neuralgikus szakaszának szabályozása újabb lendületet kapjon. A Vásárhelyi-féle Duna-mappácló egy lapja a Szigetközről, Oroszvár térségében Sajóecseg, 2010. június 5. NEVEZETES ÁRVIZEINK Egy régesrégi árvíz a Margit-szigeten A fővárost fenyegető árvizek közül az 1267. évi a legrégibb, amelyről biztos tudomásunk van. A Pray-féle Szent Margit-legenda említi, hogy három évvel Szerit Margit halála előtt (amely a legenda szerint 1271. február 15-én következett be): „Karácson után lön nagy árvíz úgy, hogy bejüve a klastromba [...] az nagy udvarrá’. A víz leapadása után S%t. Margit megjósolta az áradás megismédődését, ami 1268 januárjában, vízkereszt után valóban be is következett: „a Duna nagy hirtelenséggel megárada és ke^de nagy zúgással a víz bejönni az udvarra.” Mint annyi nagy árvíz ezen a vidéken, minden jel szerint ez is egy — a Csepel-sziget északi csücskénél kialakult — jégtorlasz visszaduzzasztásának következménye lehetett. A Margit-sziget az áradó Duna ölelésében... Fakadó víz Magasabb felszínű víztérből az alacsonyabb terepre szivárgó, járatokon át, anyagkimosás nélkül feltörő víz, vagy a nyomás tovaterjedése által fölemelt talajvíz. A külső víz és a fakadó víz hőmérsékletének azonossága átszivárgásra, míg a különbsége talajvíz- szint-emelkedésre utal. Árhullámok gyakori kísérő jelensége, de a magas vezetésű öntözőcsatornák és a duzzasztott folyószakaszok környezetében is gyakran előfordul. ISzendrő, 2010. június 5.1
