Szlávik Lajos (szerk.): A 2013. évi dunai árvíz (Vízügyi Közlemények, Különszám, 2013)
Márfai László: A 2013. évi dunai árhullám kiváltó okai és a vízhozamok alakulása
42 Márfai László 1. Az árvíz kiváltó okai Az árvizet kiváltó rendkívüli időjárási helyzetet Homokiné Ujváry Katalin tanulmánya foglalta össze. Rávilágított arra, hogy a csapadék mennyisége sok helyen elmaradt a 2002-es árvizet kiváltó csapadéktól, mégis erősebb hatása volt az árvízképződésre, mint a korábbi árhullámnál. A rendelkezésre álló információk alapján ennek egyik oka valószínűleg a hűvösebb időjárás (az Alpokban 30- 50%-kal kevesebb napsütés) miatti kisebb párolgás volt. A másik, jelentősebb ok a vízgyűjtő talajainak extrém telítettsége, melynek következtében 2013-ban lényegesen nagyobb lefolyási hányad keletkezett az esőkből, mint 2002-ben. Az 1. ábrát a Német Meteorológiai Szolgálat (DWD) elemzéséből vettük át. Az ábrából kiderül, hogy május utolsó napjaira a talajnedvesség értéke Németország nagy részén megközelítette, vagy meghaladta az elmúlt 50 év maximumát. 120 100 uÉ 80 c se CT) ■8 60 tn Cl)-j> 8 40 üf £ 20 0 1. ábra. A talajnedvesség éves átlagértékeinek idősora Németország területén (1962-2013) A meteorológiailag elemzett ciklon több hullámban, ismételt nagycsapadékkal „támadta” az Alpok Duna vízgyűjtőjére eső részét, a Duna forrásvidékétől Felső-Ausztriáig. Jól látható ez a háromnapos összegzett csapadék-eloszláson (2. ábra), mely a mennyiségen túl nagymértékben meghatározta a mellékfolyók hidrológiai viselkedését is. A legkiemelkedőbb csapadékok - egyidejűleg a felső Duna-szakasszal - a legnagyobb mellékfolyó, az Inn vízgyűjtőjére estek, s ez a dunai árhullám kialakulásának döntő momentuma. Az Inn nagyesésű, gyors levonulású folyó, igen szélsőséges, torrens mellékvízfolyásokkal. Bár vízgyűjtője (26000 km2) közel azo-nos a Maros folyóéval, a több mint kétszeres maximális vízhozamát a felső szakaszának az Alpok vonulatával párhuzamos, hosszú, nyugat-kelet irányú völgye adja (3. ábra).
