Szlávik Lajos (szerk.): A 2013. évi dunai árvíz (Vízügyi Közlemények, Különszám, 2013)
Abonyi Csaba: Árvízvédelmi munkák, védekezési tapasztalatok az Alsó-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóságnál a 2013. évi dunai árvíz során
Árvízvédelmi munkák, tapasztalatok a KDVVIZIG-nél a 2013. évi dunai árvíz során 197 Összegezésképpen megállapíthatjuk, hogy a medersüllyedés hatásaként jelentkező vízszállító képesség növekedés - amely a középvízi mederben még számottevő - a teljes hullámtéri mederben, a vízállások emelkedésével fokozatosan csökken, kritikus vízállás magasságoknál esetleg el is tűnik. Ennek okaként a hullámtér (pontosan nem ismert) fel- töltődése és a vegetáció erősödése határozható meg. Ez utóbbival kapcsolatosan ismételten megjegyezzük, hogy a növényzet által meghatározott hullámtéri érdesség jelentősen befolyásolja a tetőzések tényleges alakulását. Mohács környéki szakasz A vízállás-vízhozam kapcsolat Mohácsnál is hasonló viselkedést mutat (7. ábra), mint amit a fölötte lévő állomásoknál megállapíthattunk: a görbék jobbra tolódása látható, a vízszállító képesség kismértékű növekedését jelezve. Az árvízi hurkok ingadozásait tekintve az is látható, hogy a vízszállító képességet a szezonalitás, tehát a hullámtéri növényzet vegetációs időszaknak megfelelő állapota is számottevően befolyásolhatja. A 2013. évi árvíznél a dunaújvárosi, dombori, bajai és mohácsi szelvényekben az I. és II. fokú árvédelmi készültségi fokozatban jellemzően kétnaponként, e fölött naponta végeztünk vízhozamméréseket. Összesen 167 vízhozammérést (ebből 98 a dunai főágban), 16 lebegtetett-hordavízáiiás(cm) lékmérést és 4 áramlási-mező mérést végeztünk. Június 10- 17. között az ATI VÍZIG 3 fős mérőcsoportja is közreműködött a mérések végrehajtásában. 1000 950 900 850 800 750 Megjegyzés: az 1965. évi árvíz során nem voltak árvízi mérések 700 650 600 550-----QH-(1954-55) — QH-(2011-) ■ o 1954. júliusi mérések- • - 2002. augusztusi mérések • 2006. áprilisi mérések-o -2010. júniusi mérések-----2013. júniusi mérések Q (m3/s) 3500 4000 4500 5000 5500 6000 6500 7000 7500 8000 8500 9000 7. ábra. Vízhozamgörbék, Duna, Mohács, 1954-2013 3.2. Az egyes védelmi szakaszokon észlelt jelenségek, alkalmazott védekezési eljárások, védekezési munkák, anyagok Az ADUVÍZIG árvízvédelmi szakaszainak adatait az 1. táblázat foglalja össze. 03.01. Baja-Margittaszigeti védelmi szakasz A Deák Ferenc zsilipben az árvízi terhelésekből származó szerkezeti igénybevételek minimalizálása érdekében osztott vízlépcsőt alakítottunk ki. A tápzsilipeknél betétpallós elzárást alkalmaztunk, a hajózsilipek kapuit lezártuk a műtárgy üzemelési szabályzatának megfelelően. A várható káros árvízi jelenségek észlelésének megkönnyítése céljából a bérlők által le nem kaszált mentett oldali rézsün és töltéslábnál gépi zúzófejes kaszálását végeztünk. Az őrök elvégezték a vízmércék napi kétszeri leolvasását és ellátták a figyelőszolgálatot.