Szlávik Lajos (szerk.): A 2013. évi dunai árvíz (Vízügyi Közlemények, Különszám, 2013)

Gombás Károly-Kerék Gábor-Petróczki Zsófia: Árvízvédelmi munkák, védekezési tapasztalatok az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóságnál a 2013. évi dunai árvíz során

160 Gombás Károly - Kerék Gábor — Petróczki Zsófia A Védelmi Osztag anyagmozgásának biztosítására a telephely befogadóké­pessége ekkora védekezés lebonyolításához már nem elegendő. A tároló helyisé­gek, szabadtéri tárolóhelyek nem bővíthetők, ez logisztikai problémák sorát veti fel. Jelentősen leterhelte a védekezés irányítását az egyes munkahelyekre a védelmi anyagokat, erőforrásokat szállítók irányítása, útbaigazítása. A védvona­lak megközelítését lehetővé tevő beszállító útvonalak szűk keresztmetszetűek voltak, azok kiépítését hamarabb kellett volna megtenni. 6.2. Együttműködés az önkormányzatokkal Az új járási hivatalok szerint felálló új védelmi bizottságokkal és a helyi (tele­pülési) védelmi bizottságokkal az együttműködés folyamatos volt, hatáskörüket azonban néha bizonytalannak érezték. Javasolható a protokollok tisztázása a tapasztalatok alapján. Általában a védekező szervezetekkel való együttműködés; az összekötők, valamint a védekezést végrehajtók elkötelezettsége példa értékű volt. Munkájukon érződött: azért jöttek, hogy megtegyenek mindent a védekezés sike­re érdekében, időt és energiát nem kímélve. Sajnálatos és nem egyedi probléma­ként jelentkezett, hogy a védekező és védekezést segítő szervezetek közötti hie­rarchia nem volt egyértelmű. Az önkormányzatok nem voltak felkészülve egy ilyen mértékű esemény kezelésé­re. A kapcsolat a polgármesterek többségével jó, de előfordul, hogy a segítségnyújtás keretében adott tanácsokat az önkormányzat munkatársai nem mindig fogadják el. Az önkormányzati védekezésekhez nem álltak rendelkezésre megfelelő műsza­ki tervdokumentációk. A védekezést a polgármesterek, önkormányzati műszaki irányítók a helyi tapasztalatok alapján kezdték szervezni. A védekezési feladat nagyságrendjének meghatározásához elsősorban a 2002. évi árvíz leírásában rög­zítettek alapján tudtunk adatot szolgáltatni. 6.3 Együttműködés a védekezés egyéb közreműködőivel Az ÉDUVIZIG területére rendelt vízitársulati dolgozók, VÍZIG nyugdíjas dolgozók és társigazgatósági dolgozók szakmai felkészültsége és azonnali érde­mi munkába állása a helyzet sikeres megoldásának alapvető feltétele volt. A Rendőrség, a Honvédség és a MÁV együttműködése nagyon hatékony volt, folyamatos kapcsolattartás és a gyors intézkedések jellemezték a közös munkát. Az együttműködő szervezeteknél alapvető követelménynek kell lenni, hogy tevékenységükkel minél jobban segítsék a védelmi szervezetet. Általánosságban elmondható, hogy nem szakmai szervezeteknek kritikus helyzetekben nem adható át az irányítás olyan területen, amihez szakképzettséggel nem rendelkeznek, ezál­tal nem tudnak érdemben dönteni, vagy a valós helyzetről reálisan tájékoztatni a döntéshozókat. A döntések elmaradása a védekezési munka hátráltatásához és tor­lódásához vezet, a megfeszített védekezést akadályozza, többletlétszám bevonását teszi szükségessé. A feladatok megfelelő elválasztása véleményünk szerint jogsza­bályi szinten rendelkezésre áll, de hatáskörök indokolatlan túllépését kerülni kell.

Next

/
Thumbnails
Contents