Szlávik Lajos: A Duna és a Tisza szorításában - a 2006. évi árvizek és belvizek krónikája (KÖZDOK Kft, Budapest, 2006)
Április
EGY SAJTÓVITA DOKUMENTUMAI Szemelvények a Népszabadság 2006. tavaszi számainak Fórum-rovatából Czigler László: Csak a gond van vele... „Már több mint 170 éve mentik az Alföld népét az árvíztől, belvíztől a vízügyi szakemberek. Már több mint 170 éve fizeti az ország népe a gátépítés költségeit. Már több mint 170 éve vonul ki a falvak apraja-nagyja, a katonaság a gátakra, ha jön az árvíz. Már több mint 170 éve áll tavasszal a földeken a belvíz. És újabb és újabb beruházások szükségesek az egyre emelkedő árvizekkel szemben. És a belvízveszély se múlik. [...] A második probléma az első »megoldásából« adódott. Belvíz csak lefolyástalan, gátakkal körülzárt területen alakulhat ki, hisz ha semmi sem gátolja a lefolyást, akkor a víz magától elfolyik. A gátépítéssel egy ideiben rögvest neki lehetett állni csatornákat, átemelő telepeket építeni, szivattyúkat telepíteni a gátak mögött összegyűlt víz eltávolítására. Ez is az állami költségvetés kontójára megy már 170 éve. Vajon jó-e az az elgondolás, amely 170 évi munka után sem vezet eredményre? Vásárhelyiek eg)' elmocsarasodott Alföld rendbetételéhez kezdtek hozzá a nyugati vízrendezési minták alapján. [...] Mindig ilyen mocsaras volt az Alföld, vagy csak a I 'ásárhelyiék idején? [...] Mi volt a helyzet Mohács előtt? Őseink egy egészen egyszerű ásóval, kapával fenntartható gazdálkodást folytattak a vízzel, amit a szakirodalom fokgazdálkodásnak hív. Ez lényegében egy ember által irányított árvíz volt, amelyben nem az volt a cél, hogy a vizet kivezessék az országból, hanem az, hogy a vízfelesleget az előre meghatározott helyekre irányítsák, s az azt öntse el, pótolva az Alföld vízhiányát. Ekkor a Tisza legkisebb és legmagasabb vízszintje közötti különbség 3 méter volt, most 12-13 méter. A folyót kísérő természetes töltések látásával és zárásával (ásó, kapa!) egy-egy falu lakossága maga döntötte el, hogy mely területeket árasztja el. |...] Vásárhelyi Pál, amikor megtervezte az árvizektől biztosan védő gátrendszerét, úgy számolt, hogy a jelenlegi gátmagasság egytizede bőségesen elegendő az árhullámok kivédésére. Ebben egy »picit« tévedett, 1879-ben Szegedet teljesen elmosta a víz. Az európai fővárosok segítségével építették újjá, hálából róluk nevezték el a helyi körutakat. [...] A vízügyi mérnökök álmainak netovábbja az új Vásárhelyi-terv. A tovább már statikai okokból nem magasítható gátak közé szorított folyó közelébe alkalmi víztározókat terveznek. Ide akarják átvezetni a gátak közé már nem férő vizet. Szerintük ez a víz majd jó lesz nyáron öntözni is. [...] Vissza lehet-e térni a jól és olcsón működő fokgazdálkodáshoz, amikor a mélyen fekvő területek egy részét már beépítették lakóházakkal, ipari üzemekkel? [...] Állítom, hogy ha az eredeti fokgazdálkodást visszaállítani nem is lehet, annak logikáját, működési törvényszerűségeit felhasználva kidolgozható és megvalósítható egy olyan rendszer, amely lényegesen csökkenti az árvízszintet, megoldja a belvíz problémáját, minimalizálja az aszálykárt és gátat vet a szikesedésnek. Az Európai Unió előírásainak megfelelően egymillió hektárt ki kell vonnunk a mezőgazdasági termelésből. A helyreállított fokgazdálkodásnál ezek a területek épp a termelés számára értéktelen szikesek, illetve gyakran elöntött területek lennének. A terület változatos mozaikos növényvilága nemcsak egy ökológiai gazdálkodásnak lehet az alapja, hanem a Tisza-völgy ökoturizmusának is. A kialakuló egyedi élővilág nagyobb vonzerőt jelenthetne a falusi turizmusnak, mint a mostani monokultúrás kukorica- és búzamezők. Az új-régi természetközeli rendszer megvalósításának költsége nem nagyobb, mint az új Vásárhelyi-tervé, érdemi fenntartási költséget nem igényel, és egy sokszínű, több lábon álló gazdálkodás alapját adhatja. Bizton elnyerné az Európai Unió figyelmét és támogatását. [...]” (.Megjelent a Népszabadság 2006. április 9-i számában.) Persányi Miklós: Tervek, tények, kapavágások „[...] Megkezdődött az építkezés a cigánd- tiszakarádi tározónál és a tiszaroffi tározó tiszai töltésénél, a Lónyay-főcsatorna torkolati műtárgyánál (mely 100 km gáttal egyenértékű), Tószeg árvízvédelmi rendszerénél, a Körös-torok alatt és a vezsenyi nyári gátnál. Nyárra elkészülnek. A kivitelezőké a terep, és az árvíz után azonnal kezdődik a munka a Bivaly-tónál, a tiszadobi nyári gátnál, a tiszaroffi árvízi tározónál, a csongrádi partfal építésénél. Épül tehát két árapasztó tározó (Cigánd és Tiszaroff). [...] További projektek (köztük három tározó) előkészítése pedig elkezdődött, hogy 2007-ben is haladjon a munka: például a töltésfejlesztés Tiszaszalka, Tiszagyulaháza és Tiszacsege, Tiszasülv térségében. Nemcsak politikusok képesek félrevezetni a közvéleményt. Ha valaki kritikát ír, minimális követelmény, hogy ismerje a kritika tárgyát, és valamilyen szinten értse azt. Czigler Lászlónak a tiszai vízrendszerről több megállapításával egyetértek, ám cikkében olyan célt tulajdonít a Vásárhelyi-tervnek, amely fel sem merült, és olyan javaslatot tesz, ami viszont szerves része a tervnek. Czigler vélekedésével ellentétben ugyanis egyáltalán nincs olyan elképzelés, hogy a Vásárhelyi-terv 30- 40 évenkénti elárasztásra szánt árapasztó tározóiban nyárra öntözővizet tartalékoljanak. [...] A Vásárhelyi-terv elsősorban több teret ad a folyónak, javítani akarja az áramlási, vízszállítási feltételeket. Czigler is megállapítja, hogy a gátak további magasítása nem megoldás. Ma már 150 év tapasztalatával okosabbak vagyunk Vásárhelyi Pálnál, de településeket nem akarunk megszüntetni, embereket nem akarunk áttelepíteni. Ezért lehet szükséges olykor több mint másfél milliárd m3 víztömeg kivezetése az épülő tározókba (közel annyi, mint a Balaton víztérfogata). Csakis a védképességet meghaladó, gátszakadással és kiöntéssel veszélyeztető, statisztikailag igen ritkán előforduló rendkívüli magasságú árhullámoknál kell árapasztás. Csupán fokgazdálkodással ezt a problémát nem lehet kezelni. Az viszont részletesen szerepel a tervekben, évek óta, hogy áltól lehetséges, ott a fokgazdálkodáshoz hasonló tájgazdálkodási rendszereket kell működtetni rendszeres vízkivezetéssel. [...]” (Megjelent a Népszabadság2006. április 18-i számában)
