Szalai György: Ember és víz (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1987)
Az ember és víz kapcsolatrendszerének változása a történelem folyamán - Középkor
féle szenny gyűjtőjévé változtak. A legbűzösebb, legundorítóbb dolgokat, állati tetemeket, a félreeső helyiségek szennyét és általában mindent, amitől az emberek meg akarnak szabadulni, a folyókba juttatnak. Csakhogy éppen ezeknek a folyóknak a vizében mossuk el főző- és ivóedényeinket, a legtöbb helyen ezzel a vízzel főznek, ebből készítik a sört és a pálinkát. Ez a víz kerül a legtisztább emberek kényes szájába és gyomrába, és ők a legcsekélyebb undort sem érzik. Micsoda elképesztő ellentmondás!” A szennyezett talajból nem kerülhetett ki egészséges ivóvíz. A kutak s a belőlük származó ivóvíz a járványok terjedésének kiindulópontjai, forrásai, terjesztői voltak. Ezektől egész Európa szenvedett. Csak Strassburg városában 1349-től 1417-ig mintegy 62 000 ember pusztult el a fertőzött kutak okozta járványok következtében. Ez az állapot évszázadokon keresztül tartott, sőt még sokáig az újkorban sem változott semmi, mígnem 1826—37 között aztán a Föld legnagyobb részén végigsöpört egy járvány, amelyet főként az ivóvíz terjesztett: a kolera. Először történt, hogy Európa területén is pusztított, de ezt követően többször is felütötte fejét Európában. Végül is ez a figyelmeztetés vezetett az 1800-as évek közepétől a vízellátás, csatornázás általános fejlesztéséhez. Addig azonban még sok-sok évnek kellett eltelnie az ismertetett állapotok között. És ahol nem volt helyi vízkészlet, amiből, ha nem is veszélytelenül, de meríteni lehetett? Oda hordták a vizet. A vízhordóknak, vízárusoknak külön céhei alakultak ki. Érdemes ezzel kapcsolatban Madrid esetét idézni. Aki ma a spanyol fővárosban sétára indul, mindenfelé csobogó szökőkutakkal találkozik. Ezek — az egyúttal művészi élményt is nyújtó — kutak is hozzájárulnak ahhoz a benyomáshoz, hogy Madrid Európa egyik legszebb fővárosa. Ez azonban nem volt mindig így! Amikor II. Fülöp hatalmi szóval az ország geometriai középpontjába helyezte székhelyét, Madridnak csak néhány ezer lakosa volt. A város „folyójábán”, a Manzanaresben alig csordogált víz, s ez a város fejlődésének is gátat szabott. Mesélik, hogy ifj. Dumas 55
