Szalai György: Ember és víz (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1987)

Az ember és víz kapcsolatrendszerének változása a történelem folyamán - Középkor

50 000 szarvasmarha fulladt a vízbe. A sziget gátjai 44 helyen szakadtak át, romba dőlt harminc malom és több mint 1300 lakóház. Elpusztult szülőföldünk, és semmivé lett több mint 8000 ember boldogsága.” Sajnos e térség katasztrófasorozata a mi korunkra sem ért véget: 1953. február 1-jén egy fél évezred óta nem tapasztalt erősségű tengerár Hollandia délnyugati részében áttörte a gátakat. Sok száz helyen szakította át a külső és belső védőműveket, 150 ezer ha területet árasztott el a víz, 47 300 házat és majorépületet döntött romba, 1800 ember fulladt vízbe. Azóta a hollandok új gátakat és védelmi rendszereket építettek: ezek védik mintegy 1800 km hosszban az ország tengerszintje alatt fekvő, a tengertől elhódított területeit — a poldereket —, amelyek az ország területének mintegy 20%-át teszik ki (14. ábra).

A vizek kártétele, a túlzott vízbőség támasztotta termelési korlátok elleni küzdelem mellett az ember másik nagy problémája a víz biztosítása a termeléshez és ivóvíz-ellátási célokra olyan területeken, ahol ez nem vagy csak szűkösen állt rendelkezésre.

Az öntözés nem szorítkozik a forró égövi országokra, Európában is régóta ismerik. Különösen a vízben szegény földközi-tengeri országokban, illetve ezek területén terjedt el már az ókorban. Ezek maradványain éledt újjá a középkorban, s terjedt tovább egész Európában.

A legősibb múltra talán Spanyolországban tekinthet vissza, bár a feudalizmusban a spanyol grandok — a perui inkák öntözési kultúrájához hasonlóan — saját országukban is tönkretették a mórok öntözőrendszereit, amelyek korábban a folyók völgyeit és a lejtős hegyoldalakat oázisokká változtatták; a megnyomorított, elszegényedett parasztok erejéből nem futotta többé a csatornák, vízvezető árkok fenntartására. Valencia és Murcia környékén azonban fennmaradtak az öntözőrendszerek, s már a középkorban magas kultúrájú öntözéses gazdálkodás fejlődött ki, amely napjainkig folyamatosságot mutat.

Spanyolország harmadik legnagyobb városa, Valencia, a Turia folyó partján fekszik, néhány kilométernyire a tengerparttól. A nagyváros környéke a vizek világa, az öntözéses gazdálkodás, a rizstermesztés egyik központja. A vidék vízgazdálkodásának rend51