Szalai György (szerk.): Az öntözés gyakorlati kézikönyve (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1989)
2. Várallyay György: Az öntözéses gazdálkodás talajtani alapjai
2.5. Az öntözés (öntözéses gazdálkodás) tervezésének talajtani alapjai Az öntözés szükségességének és lehetőségeinek elbírálásához, várható kedvező és kedvezőtlen hatásainak előrejelzéséhez, feltételeinek és körülményeinek meghatározásához, módjának megválasztásához, az öntözőrendszerek tervezéséhez, kivitelezéséhez, üzemeltetéséhez, operatív irányításához, ellenőrzéséhez, karbantartásához, az öntözés egyértelműen kedvező hatását és hatékonyságát biztosító talajhasználati, meliorációs és agrotechnikai rendszer kidolgozásához, az öntözés hatására bekövetkező változások regisztrálásához, folyamatos nyomon követéséhez, megfelelő tartalmú és részletességű talajtani információanyag szükséges, mégpedig a beavatkozások minden szintjén (országos, regionális, üzemi és táblaszinten) és minden fázisában. A jól definiált, pontos fizikai tartalmú, könnyen mérhető vagy jó megközelítéssel kiszámítható, egzakt és kvantitatív paraméterek iránti igény mennyiségében és sokoldalúságában egyaránt rohamosan nő, és ezeket az igényeket talajtani tudományunk és talajvizsgálati gyakorlatunk egyre inkább és egyre teljesebb körűen képes korszerűen, megbízhatóan és pontosan kielégíteni. A 2.11. táblázatban azt mutatjuk be, hogy az öntözés szükségességének elbírálásához, időpontjának, az egy alkalommal kiadagolható, illetve kiadagolandó öntözővíz mennyiségének, az öntözés gyakoriságának, a kiadagolás intenzitásának meghatározásához, az öntözési mód megválasztásához, valamint az öntözést kiegészítő felszín i vízrendezés és felszín alatti vízelvezetés szükségességének és körülményeinek megállapításához milyen talajtani paraméterek nyújtanak, illetve nyújthatnak egzakt alapokat. A táblázat alapján csupán néhány kiragadott példa: az öntözés talajtani szempontból akkor válik szükségessé, ha a talaj aktuális nedvességtartalma majdnem a holtvíztartalomig csökken, hisz ilyen esetben nincs a talajban a növények számára hasznosítható vízkészlet. Az egy alkalommal kiadagolható öntözővíz mennyiségének maximumát (Őmax) a víz befogadására alkalmas pórustér (VKr, PT: pF 0) határozza meg. Az egy alkalommal kiadagolandó víz mennyiségét (öntözési norma) a szabadföldi vízkapacitás (VKSZ: pF 2,5) és a talaj aktuális nedvességtartalma (0) determinálja. A talajban tározott víz növények számára hozzáférhető hányada (DV — VKSZ— HV) szabja meg elsősorban, hogy ez a vízmennyiség milyen időtartamra fedezi a növények zavartalan vízellátását, tehát az öntözést valószínűsíthetően milyen gyakorisággal szükséges megismételni. A kiadagolás intenzitásának a talaj vízelnyelő képessége (ÍR), hidraulikus és kapilláris vezetőképessége (K, illetve k) szab korlátokat. A felsorolt tényezők együttes értékelése alapján választható meg a talajviszonyoknak leginkább megfelelő öntözési mód. Ennek főbb szempontjait a 2.12. táblázatban külön is összefoglaltuk. A felhasználható öntözővíz minőségét a növények .sóérzékenysége mellett a talajszelvény és a terület drénviszonyai, a talajvízviszonyok (terep alatti mélység, ingadozás, horizontális mozgás, sótartalom, sóösszetétel), valamint a talaj szikesedési viszonyai (sótartalom, sóprofil, sóösszetétel, sóforgalom, sómérlegek; az adszorpciós komplexus Na+-telítettsége), a talajoldat koncentrációja és kémiai összetétele befolyásolják elsősorban. 95
