Szalai György (szerk.): Az öntözés gyakorlati kézikönyve (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1989)

2. Várallyay György: Az öntözéses gazdálkodás talajtani alapjai

mérjük a talaj nedvességpotenciálját átvevő blokk elektromos vezetőképességét. Ez annál nagyobb, minél több — elektromos áram vezetésére alkalmas — ion van a talajban. Ilyen ionokat szolgáltat — bár gyengén disszociál — a víz is, ezért, ha a talajban a vízhez viszonyítva a többi ionforrás elhanyagolható, az elektromos vezetőképesség a talaj nedvességtartalmával arányos (2.8. ábra). A módszer elvéből adódik e módszerek legnagyobb hátránya: a talaj nagy sótartalma esetén nem a nedvesség- tartalmat, hanem a vízoldható sótartalmat regisztrálják, hisz ilyen esetben a jól disz- szociáló sók jelentik az elektromos áram vezetésére alkalmas ionok fő forrását. Sómentes vagy kis sótartalmú talajokban gipszblokkok pF 2,3—4,0, a „nejlonelemek” pF 1,3—2,3 tenziótartományban használhatók eredményesen.

Újabban eredményes próbálkozások történtek kapacitív elven működő talajnedvességmérő műszerek kifejlesztésére (pl. az MTA Talajtani és Agrokémiai Kutató Intézetében Rajkai és Beczner munkájaként), amelyek lényegesen kevésbé elektrolitérzékenyek, és így a talajok túlnyomó részén eredményesen alkalmazhatók.

Neutronszóródásos módszer. A módszer elvi vázlatát a 2.9. ábrán mutatjuk be. Egy talajba fúrt lyukba megfelelő csőben elhelyezett neutronforrást (5 mC Ra-Be, 30 mC Am-Be, vagy Po-Be) eresztünk le. Ebből gyors neutronok lépnek ki, s a talajban előforduló hidrogénatommagokkal ütközve elvesztik energiájukat. A szóródott lassú neutronok egy BF3 gázzal töltött csőben abszorbeálódnak. A gáz ionizációja révén létrehozott impulzusokat egy preamplifier felerősíti, majd egy scaler regisztrálja, számlálja. Mivel a neutronokkal megegyező tömegű és méretű H-atommagokhoz viszonyítva a talajban előforduló egyéb elemek neutronfékező képessége kicsi (kivéve

2.9. ábra. A neutronszóródásos talajnedvesség-meghatározás elvi vázlata

44