Szalai György (szerk.): Az öntözés gyakorlati kézikönyve (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1989)

6. Szalai György: Esőztető öntözés

tartományába kell tartania (az svég állapot tartománya a legtávolabbi mellékvezeték elágazási pontjait jelenti).

A csőhálózatokat a hidraulikai és gazdaságossági szempontok együttes megfontolásával kell méretezni.

Az öntöző csőhálózatok méretezése rendszerint kétféle feladat megoldását jelenti:

— Adott a szivattyútelep jelleggörbéje, illetve emelőmagassága (így a csőhálózatban megengedett nyomásveszteség), és a csőhálózat optimális átmérő-összetételét kell meghatározni.

— Meg kell határozni a szivattyútelep optimális emelőmagasságát (ki kell választani a legmegfelelőbb szivattyútípust), és az ennek megfelelő csőátmérő-összetételt.

A két feladat a gyakorlatban általában együtt jelentkezik. Először külön-külön meg kell határozni a kereskedelmi forgalomban beszerezhető szivattyúkból és csőfélékből előállítható emelőmagasságoknak megfelelő optimális építési költségeket. Ezután az építési költség és a vízemelés üzemköltségének együttes vizsgálatával kell kiválasztani az optimális szivattyútípust, illetve emelőmagasságot.

A csővezetékek átmérőjét úgy célszerű megválasztani, hogy a csőben áramló víz sebessége a lehetséges legnagyobb vízszállítások esetén se haladja meg az adott felső sebességhatárt (t!max), és a lehetséges legkisebb vízszállítás esetén ne legyen kisebb, mint az alsó sebességhatár (?;min). Az alsó sebességhatárt a lerakódások megakadályozása végett célszerű megtartani.

Azbesztcement és műanyag csövek tervezésekor a következő sebességhatárokkal kell számolni:

W = 2,5-3,0 m/s,

Vin = 0,5 m/s.

A gyakorlatban nagyon ritkán adódik optimálisnak olyan átmérőjű cső, amelyben 2,5 m/s-nál nagyobb vízsebesség keletkezik.

A csőhálózat méretezésének előkészítésekor ki kell választani a hidraulikai szempontból mértékadó, illetve mértékadónak tartott pontokat.

Mértékadó pontok azok a vízkivételi helyek, melyekre vonatkozóan meg kell vizsgálni, hogy a választott szivattyú-emelőmagasság és átmérők esetén létrehozható-e az üzemeléshez szükséges nyomás.

Mértékadó pontok a következők:

— a csőhálózat végpontjai;

— a közbenső magaslatokon elhelyezkedő hidránsok;

— azok a közbenső vízkivételi helyek, amelyeknél üzemeltetve, a hozzájuk vezető csőszakaszokban nagyobb vízmennyiség áramlik, mint a rajtuk keresztül elérhető végpontokon való üzemeltetés esetén;

— azok a közbenső vízkivételi helyek, melyeknek csatlakozó öntözőberendezései olyan magaslatokat öntöznek, amelyek kiugróan nagy hidránsnyomást igényelnek (ha az öntözendő területen belül kedvezőtlenül magas, kis területrészek vannak, akkor mérlegelni kell ezek kihagyását, és gazdaságossági vizsgálattal kell megállapítani, hogy érdemes-e ezeket öntözni).

296