Szalai György (szerk.): Az öntözés gyakorlati kézikönyve (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1989)

3. Szalóki Sándor: A növények vízigénye, vízhasznosítása és öntözővíz-szükséglete

— Az öntözővíz hasznosulása (mivel az a termésátlagok növelését jelentó'sen elő- segíti) általában nem rosszabb, mint a természetes csapadéké, sőt aszályos években jobb. Az öntözővíz mennyiségének növelésével azonban a hasznosulás egyre csökken.

3.2.4. A vízigény meghatározása

Az öntözés tervezésében és gyakorlatában egyaránt fontos kiindulási pont az adott termőhelyen, adott viszonyok között termesztett vagy tervezett konkrét növényállomány vízigény-dinamikájának ismerete. Ehhez ebben a fejezetben ajánlunk néhány egyszerű, de a gyakorlat pontosságigényeit kielégítő módszert. Emellett tájékoztatásul konkrét számértékeket is közlünk, főleg a vízigény összegére vonatkozóan.

A vízigény megállapítására szolgálnak:

— a vízháztartási vizsgálatokon, a vízháztartási elemek mérésén alapuló módszerek;

— a növényállomány fölötti turbulens gőzdiffúzió és az energiamérleg mérésén alapuló módszerek;

— a számításos modellezésen alapuló módszerek.

A növényállományok vízháztartásának vizsgálata lényegesen több, mint a párolgás mérése, hiszen a vízháztartás minden elemére (csapadék, el- és hozzáfolyás, a gyökérzóna vízkészletének változása) kiterjed, és a párolgás végső soron ez esetben is számított érték, a vízmérlegből hiányzó részként adódik. Az ET meghatározásának ezt a módját a kutatás nem nélkülözheti. A gyakorlatban azonban az ilyen módszereket nem a párolgás meghatározására, hanem az öntözés irányítása szempontjából legfontosabb jellemző, a talaj nedvességkészletének megállapítása végett használják.

Vízháztartás-vizsgálat történhet:

— természetes állapotú növényállományban;

— zárt rendszerekben, liziméterekben.

A természetes növényállományban csak nagyobb terület vízmérlegét lehet megközelítő pontossággal nyomon követni, ha megvannak a vízháztartás minden elemének méréséhez szükséges feltételek. Az öntözőüzemekben elsősorban nem a párolgás, hanem a vízmérleg eredőjének, vagyis a talaj nedvességkészletének és a talajvíz szintjének ismerete a lényeges.

A párolgás változékonyságának érzékenyebb vizsgálatára a liziméterek egyes típusai használhatók. A liziméterek a természetes növényállományban elhelyezett nagyméretű tenyészedények, melyek a hozzáfolyást kizárják, az elfolyás és a nedvességkészlet változásának a mérését pedig lehetővé teszik. így velük a párolgás viszonylag pontosan megállapítható, ha a liziméterekben és a környezetükben levő növények térbeli elhelyezése és fejlettsége azonos.

Elegendő számú ilyen eszközzel azonos környezeti feltételek között lehet vizsgálni a különböző növényállományok és agrotechnikai tényezők vízfogyasztásra, vízigényre és vízhasznosulásra gyakorolt hatását. Az ilyen jellegű vizsgálatok azonban nem üzemi, hanem kutatási feladatok. A liziméterek esetleges üzemi felhasználásának lehetőségeire a 3.5. fejezetben még visszatérünk.

121