Szalai György (szerk.): Az öntözés gyakorlati kézikönyve (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1989)
3. Szalóki Sándor: A növények vízigénye, vízhasznosítása és öntözővíz-szükséglete
tői betakarításig mindössze 180 mm csapadék hullott. A talaj nedvességkészlete a 2 m-es talajszelvényben július végére erősen megfogyatkozott, így a vízhiány még a legkoraibb hibridre is erősen korlátozó hatást fejtett ki. Ilyen körülmények között a fajták termőképessége a vízhiány miatt nem tud érvényesülni, valamennyi termésátlaga majdnem azonos volt. Kedvező vízellátás esetén a fajták között több mint 4 t/ha a termésátlag-különbség, vagyis az öntözővizet a nagyobb termőképességű fajták sokkal jobban hasznosították, aminek mint lehetőségnek a kihasználása vagy ki nem használása egymaga eldöntheti az öntözés gazdaságosságát. 3.2.3.3. A tápanyagellátás hatása a vízigényre és a vízhasznosulásra A tápanyagellátás a párolgást, a vízigényt és a vízhasznosulást nem közvetlenül, hanem a növényállományra gyakorolt hatásán keresztül befolyásolja. A növények tápanyagokkal kedvező szinten való ellátása elemi feltétele a hatékony növénytermesztésnek, különösen az öntözéses növénytermesztésnek. E tekintetben teljes az egyetértés. Más oldalról viszont, vagyis hogy a növények egyre tökéletesebb tápanyagellátása esetén fokozódik-e vagy csökken a vízigény, a vízhiány vagy az aszálykár, már megoszlanak a vélemények. Az a tény ugyanis, hogy Magyarországon az utóbbi 20 évben a tápanyagpótlás fokozódásával a termésátlagok látványosan emelkedtek — noha a természetes csapadék átlagosan nem különbözött a korábbi évtizedekétől —, sokakban azt a téves hiedelmet ébresztette, hogy a tápanyagellátás fokozása a víz hasznosulását oly mértékben javítja, aminek következtében a viszonylag kevés csapadékból is nagy és egyre növekvő termésátlagok elérésére van és lesz lehetőség. Ezt a gondolatmenetet tovább fűzve akadnak, akik a vízhiányt többlettápanyaggal pótolhatónak vélik. Az utóbbi évek aszálykártétele azonban bebizonyította ennek az elméletnek a helytelenségét, amit a kutatási eredmények eddig is cáfoltak. A 3.3. ábra egyértelműen bizonyítja, hogy a bőségesebb tápanyagellátás — ameny- nyiben és ameddig az a termésátlagot fokozza — növeli a vízfogyasztást, illetve a vízigény volumenét, de csökkenti a termésegységre, a fitotömegre jutó vízmennyiséget, vagyis javítja a víz hasznosulását. Az összefüggés jellegéből látszik, hogy egyrészt a tápanyagot hiába adjuk ki, ha nincs elegendő víz. Csak olyan mértékben hasznosul, amilyen mértékben a vízellátottság azt lehetővé teszi. Másrészt a tápanyagpótlás kedvező vízellátás esetén is csak az optimumig fokozza a termésátlagot is meg a vízigényt is, mégpedig egyre csökkenő mértékben. A harmadik dolog, ami az ábrán is szembetűnő, hogy a vízpótlás is az egyéb tényezők optimum szintjén a leghatásosabb. A növényállományok evapotranszspirációjának és vízigényének áttekintéséből arra a megállapításra juthatunk, hogy azok adott klímaviszonyok között, döntően a növényállomány sajátosságaitól, közvetve pedig az ezeket magában foglaló termésátlag nagyságától függnek. Ha ugyanis a vízfogyasztás (ET) összegeit és a vízfogyasztási együttható értékeit a termésátlag függvényében rendezzük — eltekintve attól, hogy a változásokat milyen tényezők okozták (vízellátás, tápanyagellátás, tőszám, fajta stb.) —, a változók között meglepően szoros, a 3.6. ábrán bemutatott exponenciális vagy szigmoid, illetve hiperbola jellegű kapcsolatot találunk. 119
