Szabó János (szerk.): A melioráció kézikönyve (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1977)
dr. Sipos Sándor: Meliorációs eljárások - Agrotechnikai eljárások
lajdonságok lényeges hatással vannak a talaj víz-, levegő- és tápanyag-gazdálkodására és a talajellenállásra. Talajainkat általában 20— 30 cm mélyen műveljük. A felsorolt fontosabb talaj tulajdonságokat azonban legalább a 60—80 cm-es talajrétegig ismernünk kell. A leiszapolható rész arányának növekedésével a kötöttség és a talajellenállás is növekedik. Minél nagyobb a leiszapolható részek aránya, annál nehezebben művelhető a talaj még az adott művelőeszközre optimális nedvességtartalom esetén is. A talaj- művelés energiaszükséglete és minősége nagymértékben függ attól, hogy a talajt milyen nedvességállapotban műveljük. Ugyanolyan leiszapolható részarányú talaj ellenállása ugyanis a kiszáradás mértékével fokozatosan növekedik. Ez a növekedés annál jelentősebb, minél nagyobb a leiszapolható rész aránya. A talajok művelhetőségi intervalluma és ezen belül a nedvességoptimuma művelőeszközök szerint is különböző. A nagyobb ellenállású talajokon a műveléshez erősebb konstrukciójú művelőeszközökre van szükség. A talaj humusztartalma bizonyos mértékig a művelhetőséget és a művelés minőségét befolyásolja. Kötöttebb talajon nagyobb humusztartalomnál kisebb az ellenállás, mint ha a humusztartalom kisebb. A humuszos réteg vastagsága a forgatásos művelés mélységének megállapításakor játszik fontos szerepet. Különösen fontos ennek figyelembevétele a sekély humuszos rétegű talajokon, amelyeket nem szabad mélyebben szántani a humuszos réteg mélységénél. A bázistelítettséget, a bázisok arányát és az oldható sók mennyiségét is elsősorban a forgatásos művelés mélységének megállapításakor kell figyelembe venni. Egyes talajokon a bázistelítettség a felszíntől lefelé csökken. Gyakoriak az olyan talajok is, amelyekben a bázisok aránya a mélységgel párhuzamosan kedvezőtlenebb, bár a telítettség nem változik lényegesen. Az ilyen talajokon a forgatásos mélyítőművelésnek több évre kiterjedő negatív hatása van. Hasonló a helyzet a sótartalommal és ezen belül is a szódatartalom mélységi növekedésével. Vetésidő. A talaj művelési rendszereket növények, illetve vetésidő szerint is csoportosíthatjuk. A vetésidő szerint megkülönböztetünk: — nyár végi vetésű növényeket, — őszi vetésű növényeket, — tavaszi vetésű növényeket, — tarló-, illetve másodvetésű növényeket. E csoportokon belül, növények szerint beszélnek például az őszi búza, az őszi árpa vagy a kukorica, a cukorrépa stb. talaj művelési rendszeréről is. Tekintettel arra, hogy az említett négy csoporton belül az egyes növényfajok talaj művelési rendszere lényegesen nem különbözik egymástól, ezért csak a főbb irányelveket ismertetjük. A nyár végi vetésű növények csoportjába soroljuk azokat a növényeket, amelyeket augusztus végén, de legkésőbb szeptember első napjaiban kell elvetni. Pl. repce, lucerna, bíborhere. Mindegyikre jellemző, hogy magjuk kicsi, ezerszemsúlyuk 2—4 g körül van. A vetőágy fizikai állapotára különösen érzékenyek. Vetésmélységük 2 cm körüli. A kellő mélységre végzett, azonnal és jól elmunkált alapművelés után a megfelelő minőségű magágy kialakítása viszonylag nem nehéz. Kötött és szikes talajon, száraz állapotban végzett szántásos alapművelés után csak igen nagy energia- és költség- ráfordítással tudunk megfelelő magágyat készíteni. A vetőágy mélysége 4—6 cm. A sikeres termesztéshez alapvető követelmény, hogy az elővetemény legalább július közepéig lekerüljön. Az elővetemény gyors betakarítása után azonnal tarlóhántást végzünk (diszktiller, tárcsa), amelyet azonnal lezárunk hengerrel vagy fogassal a talaj nedvességtartalmától függően. A lezárást a tarlóhántással egy menetben végezhetjük. Ha talajunk a betakarítás után elegendő nedvességet tartalmaz ahhoz, hogy mélyebben is művelhetünk, akkor a tárcsázás helyett szánthatunk is. A szántás 86
