Szabó János (szerk.): A melioráció kézikönyve (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1977)
Kamarás Miklós: A meliorálásra szoruló területek kárjelenségei - A gazdálkodó ember környezetkárosítása
A gazdálkodó ember környezetkárosítása A környezet mindenütt károsodik, ahol az ember a természeti egyensúlyt megbontja. Ha az egyensúly megbontása olyan mértékű, hogy az természetes úton nem kompenzálódik, a károsodás tartós, illetve helyrehozhatatlan is lehet. Ilyen jellegzetes károsodás a meredek területek erdőállományának letárolását követő erózió, amely sokszor a szilárd anyakőzetig pusztítva, a terület termőképességét szünteti meg. De helyrehozhatatlan a lösztalajok lassú pusztulása is, amit a helytelen talajhasználat okoz. Ennek üteme a szántóterületen alig észrevehetően lassú — évenként csak 0,5— 1,0 cm — termőréteg-vékonyodást, de ez vékony, csak néhány méter vastag lösztakaróban az évek során pótolhatatlan károsodást okoz. Napjainkban a Földön az összes oxigénfogyasztás is már oly mértékű, amit a növényállomány nem tud ellensúlyozni. Ha nem gondoskodunk meliorációval a növény- állomány fennmaradásáról és kiterjesztéséről, az oxigénkészlet csökkenésének üteme tovább fokozódik. A mezőgazdaságot érintő környezeti ártalmak részben külső, részben belső forrásokból származnak. A külső forrásokból származó károsítások a talaj, a levegő és az élővilágnak nélkülözhetetlen víz kémiai szennyezése, a talaj fizikai szennyezése. A kémiai szennyező anyagok elsősorban az ipar melléktermékeiként kerülnek a levegőbe, a vízbe, a talajra. A levegőbe kerülő kénvegyületek a növényzetre igen károsak. A füst, a por és a levegőbe kerülő hamuanyagok a növényzet számára fontos napfényes órák számát, a szennyező anyagot kibocsátó üzemek 20—40 km-es körzetében, 10— 15%-kal csökkentik. Az ipari szennyvizek a vízfolyások halállományát pusztítják, az öntözési lehetőségeket korlátozzák, vagy kiöntözve a talajt károsítják. A termőtalaj fizikai szennyezését a bányameddők, a települések körüli szeméttelepek, az ipari hulladékok okozzák. Ide tartozik a fegyelmezetlen kirándulók erdőszennyezése is. Nem elhanyagolható területet foglalnak el az infrastruktúrákhoz tartozó létesítmények is (utak, föld alatti és föld feletti vezetékrendszerek stb.). Ezek az elfoglalt területen felül még üzemszervezési problémákat — így károkat — is okoznak, mert körzetükben csak bizonyos óvatossági-biztonsági rendszabályok mellett lehet gazdálkodni. Mint mesterséges táblahatárok üzemelési költségtöbbletet is okozhatnak a rövid munkautak következtében. A mezőgazdasági üzemekben az önkárosító folyamatok is gyakoriak. Ezek közül a legkiemelkedőbbek a vegyszerek mértéktelen és indokolatlan használata és a koncentrált állattartó telepek szennyvízkibocsátása. A helytelenül és nem megfelelő mennyiségben használt vegyszerek egyrészt a kiszórás helyén, másrészt a csapadékvízzel elszállítva, távolabbi területek növény- és természetes állatvilágát pusztíthatják. A lemosódó műtrágyák a vízfolyások, víztározók, tavak eutrofizálásához vezetnek. Az állattartó telepekről távozó híg ürülék, illetve mosóvízzel hígított ürülék akkor számít csak hígtrágyának, ha szakszerűen kezelve visszajut a szántóföldekre. Ha azonban kezeletlenül szabadjára elfolyik — többnyire valamelyik befogadóba —, biológiailag is fertőző szennyvízről beszélhetünk. A szennyvizek hígtrágyaszerré való alakítása és a mezőgazdaság számára fel- használhatóvá tétele az állattartó telep járulékos beruházási feladata. A mezőgazdaságban felhasznált egyes vegyszerek, hulladékok a növényzetből közvetlen fogyasztással és az állati termékeken keresztül kerülnek az emberi szervezetbe. Különösen veszélyesek a biológiailag aktív szennyező anyagok és a szervezetből ki nem ürülő, halmozódó méreganyagok (DDT). A környezetszennyezés egyrészt közvetlenül károsít (fertőzés, mérgezés), másrészt az életfeltételeket megváltoztatva, az egész emberiség fejlődését befolyásolja. A légköri oxigén csökkenési tendenciája például beláthatatlan következményekkel járhat. A tiszta, természetes környezet hiánya a társadalom pihenési, regenerálódási 60
