Szabó János (szerk.): A melioráció kézikönyve (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1977)
Kamarás Miklós: A meliorálásra szoruló területek kárjelenségei - Szélkárok
szárad fel legkésőbb a belvíz. Minél nagyobb területet foglal el a belvíz, annál hosz- szabb ideig maradnak a víz uralma alatt a mély pontok. A belvízborítottság időtartama a szélek felé csökken. Ezek később kerülnek víz alá, és hamarabb száradnak fel, a domborzatnak megfelelően. Ha ismerjük egy terület csapadékviszonyait és talajának vízáteresztő képességét, ismernünk kell domborzatát is ahhoz, hogy meghatározhassuk a belvízveszélyes helyeket. Ezeknek a területfoltoknak a nagysága és alakja a csapadékgyakorisági értékeknek és a domborzati viszonyoknak megfelelően változik. A belvízkárok másik oka a növények rossz víztűréséből fakad. A növények általában csak meghatározott — fajonként és fajtánként is változó — ideig viselik el károsodás nélkül a vízborítottságot. A víztűrő képesség azonban függ a növények fenofá- zisától és az uralkodó hőmérséklettől is. Ez utóbbi azzal van összefüggésben, hogy magasabb hőmérsékleten a növények élettevékenysége élénkebb, s így gyorsabban befulladnak. A növények fejlődésük kezdeti szakaszában lényegesen rosszabb víztűrő képességűek, mint később. A fejlett növények egy része már kiáll a vízből, s így jobban bírja a vízborítottságot. A fiatal növénynek a vegetatív részei károsodnak, amit az a víz elvonulása után — ha a növény életben maradt — kiheverhet. A virágzáskor vagy magkötéskor bekövetkező belvíz már inkább a generatív növényi részeket károsítja, ami már utólag helyrehozhatatlan. A vízborítás okozta károkat a termés százalékában kifejezve a 9. táblázat szemlélteti. A táblázatból kitűnik, hogy a mezőgazdasági hasznosításban az elöntést leginkább a gyep növények, majd a fás növények és utolsósorban a szántóföldi növények tűrik. Szélkárok A talaj felületével érintkező légtömegek mozgása, a mozgási energia és a talajellenállás függvényében jelentős károk okozója. A légtömegek mozgása a tél folyamán általában csekély, a tavasz folyamán azonban megélénkül. A szeles időszak általában a nyárba is belenyúlik. Nagyobb energia- tartalmú szelek tehát éppen akkor vannak, amikor a növényzet éppen csak elvetésre került vagy még fejlődésének kezdeti szakaszán van. A szél általában csak a száraz, kisméretű szemcséket szállítja. Hatása csak mechanikai, kémiailag közömbös. A szél által leginkább károsított talajok a laza homokok, a száraz, kotus és fedetlen kopáros-poros lösztalajok. A kora tavaszi szélviharok a mozgatott talaj részecskékkel együtt a vetőmagot is elsodorhatják, s így nagy vetési károkat okozhatnak. Az elhordott finom anyag egyrészt fogyasztja a talajok termőképes, értékes részét, másrészt lerakódva betemeti, megfojtja a növényzetet, betemeti a vízlevezetőket. Ászéi hordta homok megsérti még a jól fejlett növényt is. A gyökereket takaró talaj elhordásával megnöveli az aszálykárra való hajlamot. A talaj termőképesség-csökkentő hatása elsősorban a száraz, humuszanyagokban gazdag talajokat sújtja (kotu), a növények mechanikai sérülése pedig a homoktalajokon gyakori. A szélkárok közé kell sorolni a szárító hatást is. Ez különösen a melegebb évszakokban lehet jelentős, amikor a kis páratartalmú levegő állandóan cserélődik a nedves, talaj feletti, viszonylag nagyobb nedvességtartalmú levegővel. Ezáltal a talaj párol57
