Szabó János (szerk.): A melioráció kézikönyve (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1977)
Kamarás Miklós: A meliorálásra szoruló területek kárjelenségei - A víz károkozása
ellenállását fejezi ki. Az amerikai kutatók kísérleti úton 23 m hosszú, 9%-os lejtőn mért talaj veszteségek összehasonlításával határozták meg. Hazai körülmények között a K tényező 0,10 és 0,50 között változó érték, ami a talaj fizikai, kémiai és biológiai tulajdonságainak egymásra hatásából következik. Gyakorlatilag a következő JT-értékekkel számolhatunk: — kötött, humuszos, telített vagy gyengén telítetlen morzsás vagy rögös szerkezetű agyagtalajok 0,10, — kötött, erősen karbonátos, gyengén humuszos, morzsás szerkezetű agyagtalajok 0,19, — rendezett mészállapotú vagy savanyú, jó morzsás szerkezetű vályogtalajok 0,27, — erősen karbonátos, gyengén-közepesen humuszos, porosodásra hajlamos vályogtalajok 0,33, — telített vagy gyengén savanyú, humuszos homok 0,43, — savanyú vagy csak kevés kolloidanyagot tartalmazó homoktalajok 0,50. A lejtőhossz és lejtőhajlás tényezőit az amerikai kutatók összevontan (L-S) adják meg. Az egységes szorzótényezőt maximálisan 120 m lejtőhosszig vették figyelembe. Az ennél hosszabb lejtők esetében a koncentrált vízmozgásnak megfelelő hordalékmennyiséget a felületi erózióhoz hozzá kell adni. Az LS értékeit a 2. ábra tartalmazza. Az L és S értékek külön-külön az (4) és (6) képletekkel számíthatók. A vetésszerkezet és a növényi maradványokkal való gazdálkodás tényezőjét (C) az 51. oldalon találjuk meg. Az 52. oldalon találhatók meg a P művelési tényező értékszámai is. Az egyenlettel a talajpusztulás számítható. A talajvédelem gyakorlatában a létesítendő berendezések akkor felelnek meg céljuknak, ha a várható talajpusztulás nem haladja meg a még megengedhető 15 t/ha/év értéket. A 15 t talaj mennyiség az átlagos hegy- és dombvidéki talajminőség esetére vonatkozik. Pontosan fogalmazva, az évenként lepusztuló talaj nem lehet több, mint az adott viszonyok között lejátszódó 53 2. ábra. A lejtőhossz és lejtőszázalók (LS) tényezője
