Szabó János (szerk.): A melioráció kézikönyve (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1977)
Kamarás Miklós: A meliorálásra szoruló területek természeti adottságai - Talajadottságok
A kémiai tulajdonságok szintén befolyásolják a talaj életet. A kémhatásra a míkro- bafajok igen érzékenyek. A hasznos nitrogéngyűjtő baktériumok pl. a semleges vagy gyengén lúgos közeget kedvelik. Savanyú körülmények között a mikroszkopikus gombák veszik át az uralmat. Sok só — különösen a nátrium — fékezi a mikrobiológiai életet. Ebből következően igen szegényes vagy gyakran teljesen hiányzó a szikes talajok mikrobiológiai tevékenysége. Humusz és talajszerkezet A humuszanyagok az elhalt gyökerek, tarlómaradványok, az elhalt talajfauna, a talajba juttatott istállótrágyák, zöldtrágyák stb. szerves anyagaiból képződnek. Ez a folyamat, amely a szerves anyag elbomlásával, illetve átalakításával jár, a talaj mikroorganizmusainak közreműködésével megy végbe, ahol azonban a talajfaunának (pl. giliszták) is szerep jut. A bomlás során a szerves anyag jelentős része, mint könnyen elbomló anyag, gyorsan mineralizálódik. Végtermékként C02, víz és ásványi sók keletkeznek, amelyek mint növényi tápanyagok a növények rendelkezésére állnak. Ezt nevezzük táphumusznak. A nehezebben bomló szervesanyagrészek, így a ligninek, pentozánok, összetett fehérjék stb., lassan alakulnak át, illetve bomlanak el. A bomlás végtermékét és ütemét a külső körülmények, így a nedvesség, a hőmérséklet, a légjárhatóság, a kémhatás, az ásványi anyagok minősége stb. szabja meg. Ennek a lassú átalakulási folyamatnak — a humifikációnak — az eredménye a tartós humusz, amely a talajok színét és szerkezetét jellegzetesen meghatározza. Minél több a nehezen bomló anyag, minél kisebb a talaj légj árhatósága, annál lassúbb a bomlás, több a közbenső termékként megjelenő, sötét színű humuszanyag. A tartós humusz levegős, bázisos, száraz, meleg körülmények között gyorsítottan bomlik tovább, nagy részben táphumuszt szolgáltatva. A humusz minősége elsősorban a C/N-aránytól függ. Ez minél szűkebb, vagyis viszonylagosan minél több a N-tartalom, annál jobb minőségű a humusz. Ez az arány a humusz alapanyagainak fehérjetartalmától és a bomlással járó N-veszteség mértékétől függ. A talajok humusztartalmának elsősorban a talaj szerkezetre gyakorolt hatásában van jelentősége. A talajok tápanyag-szolgáltató képessége ugyanis műtrágyázással fokozható, a humusz talaj szerkezetre gyakorolt kedvező hatása viszont mesterséges úton, vegyszerekkel csak igen nagy költségek árán pótolható. A kedvező, tartósan morzsás talajszerkezet kémiai és biológiai hatásokra jön létre. Az ásványi kolloidok legelőször kalcium hatására — koagulálással — morzsakezdeményekké (mikroaggregátumokká) állnak össze. A morzsaelemeket nagyobb morzsákká a szerves anyagok lebomlásakor keletkező tartós humuszanyagok ragasztják össze. Ez a ragasztó hatás azonban csak a humuszanyagok keletkezése pillanatában számottevő. A ragasztóanyag a baktériumok és a gombák nyálkája, micéliuma. Ha ez a szerves kötés valamilyen mechanikai hatásra megszűnik, a morzsák ismét aggregátumokká esnek szét. A ragasztó hatás csak fizikai vagy kémiai úton nem reprodukálható. A talajművelés vagy nedvesség hatására kialakuló morzsák már csak álmorzsák, amelyek nem vízállók. Csak új biológiai folyamatok révén alakul ki ismét tartósan morzsás talajszerkezet. Ezért tapasztalható, hogy a lombos erdők vagy még inkább füves növények alatt kialakult igen jó szerkezetű talajok művelésbe vétel után gyorsan leromlanak. A tartósan morzsás szerkezet kialakításában a növények gyökerének kettős szerep jut. Egyrészt feszítőerejükkel egymáshoz tapasztják a kolloidszemcséket, elősegítik 34
