Szabó János (szerk.): A melioráció kézikönyve (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1977)
dr. Matos Károly: A meliorációs szervezése - A lejtős területű gazdaságok talajvédelmének szervezése
A lejtő- és a kitettscgi viszonyokhoz alkalmazkodó művelési ág elrendezése A művelési ágak arányát, helyének kijelölését befolyásolják a feltétlen területek (erdő, gyep, rét, nádas stb.) elhelyezkedése és kiterjedése. A meredek, sekély és lepusztult termőrétegű lejtők erdősítéssel, a délkeleti, déli, délnyugati lejtők szőlő-, gyümölcstelepítéssel, a 17% alatti mély termőrétegű lejtők szántóföldi kultúrákkal, a 17—25%-os lejtésű területek gyepesítéssel, a mély fekvésű, vízjárta területek rétműveléssel hasznosíthatók. A művelési ágakat úgy kell elhelyezni és arányukat úgy kell kialakítani, hogy a jövedelmező gazdálkodással a talajvédelmet a lehető legkisebb ráfordítással oldjuk meg. Erre elsősorban a szántóföldi termelésben kell tekintettel lennünk, mivel kicsi a fajlagos termelési értéke. Ezért a szántók talajvédelmét elsősorban agrotechnikai eljárásokra kell alapozni. A nagy költséggel megépíthető műszaki létesítmények általában a nagy termelési értékű ültetvények esetében fizetődnek ki. A lejtők osztályozása. A művelési ágak elhelyezését a lejtési viszonyok, a kitettség, a talaj adottságok és a gépesítés lehetőségei határozzák meg. A lejtőket a szerzők többsége ezek alapján IV. osztályba sorolta. Az I. osztályba a 25%-osnál kisebb lejtők tartoznak, s e lejtőtartományokat tartják alkalmasnak szántóföldi művelésre. Bár számosán a szántóföldi művelést 25%-os lejtőn még lehetségesnek tartják, a jelenlegi árszerkezet, a gépesítési technikai színvonala, a nagy élő- és holtmunkaráfordítás 17%-osnál meredekebb lejtőn általában nem tesz lehetővé gazdaságos szántóföldi termelést. Ezért ilyenkor meg kell vizsgálni a művelési ág változtatásának lehetőségeit. Az 5—12% közötti lejtőkön — a természeti és a talaj adottságoktól függően — általában minden növény termeszthető, s gépesítésük sem igényel speciális gépeket. E lejtőtartományban mintegy 1,4 millió ha terület szorul talajvédelemre, amely főként agrotechnikai eszközökkel és viszonylag kevés műszaki ráfordítással (600— 1000 Et/ha) (út-, belvízlevezető hálózat, sáncolás, vízmosások rendezése stb.) megoldható. 12— 17%-os lejtőkön már csak szigorú talajvédelmi szabályok mellett, főként a lejtő műveléséhez alkalmas gépekkel (négykerékmeghajtású erőgép és függesztett munkagép) folytathatunk szántóföldi növénytermelést. Kapásnövények itt már általában nem termelhetők gazdaságosan. A 12— 17%-os lejtőkön talajvédelemre szoruló terület mintegy 230 ezer ha, talajvédelmi költségei 2200—3000 Et/ha. A 0—25%-os lejtőtartományban vannak olyan területek, amelyeket a gyakori áradások, lefolyó vizek elöntenek (folyópartok, állóvizek környéke — 0—2%-os lejtők). Ezek általában csak időszakosan hasznosíthatók szántóként; főleg gyepesített területek, amelyeket rétként hasznosítanak. Megfelelő melioráció után (belvízrendezés stb.) kitűnő szántóterületté válnak. A II. osztályba a szakirodalom szerint, a 25— 35%-os lejtők, és azok a területek tartoznak, amelyek sajátos adottságuk miatt az előző osztályba nem sorolhatók be (időszakos vízborítás), s szántóföldi műveléssel nem hasznosíthatók. E lejtőtartományban a szántóföldi művelés csak kivételes esetben lehet indokolt. A 17— 35%-os lejtők elsősorban gyepesítéssel hasznosíthatók, a talajvédelmi feladatok egyidejű teljesítése és a termelés gazdaságossága mellett. A megfelelő be- állottságú, jól záró, dús növényzetű gyeptakaró rendkívül jó talajvédő hatású, ha használata szakszerű, nincs agyonlegeltetve, az állatok utat nem tapostak rajta (főként a lejtő irányában). A szakirodalomból jól ismert a feltétlen gyepterületek fogalma, néhány kivételtől eltekintve nehéz azonban pontosan meghatározni, melyek is ezek. A talajvédelmi szempontokon túl ugyanis gazdaságossági kérdések és a megtermelt termék felhasználásának, értékesítésének lehetőségei, az állattenyész320
