Szabó János (szerk.): A melioráció kézikönyve (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1977)
Kamarás Miklós: A meliorálásra szoruló területek természeti adottságai - Talajadottságok
kapacitásnak megfelelő nedvességtartalom eléréséig, időegységenként mennyi víz elnyelésére képes (mm/h). A természetes vízkapacitás (VK) a gravitációs erővel szemben megtartott víz. A talaj vízáteresztő képességén, illetve vízvezetésén azt a vízmennyiséget értjük, amelyet a természetes vízkapacitásig telített talaj időegység alatt átenged (mm/h). Beszélünk a talajok vertikális és horizontális vízvezetéséről. Az időegység alatti vízvezetés nagyságának ismerete minden meliorációs tevékenységhez szükséges. A vízvezetés mérése. Mind a belvízrendezés, mind a talajvédelem műszaki berendezéseinek méretezése a vízvezetés adatára támaszkodik. Meghatározásához csak az eredeti szerkezetű talajokra vonatkozó módszerek jöhetnek számításba, mert a szárítással, porítással előkészített talajminták az eredeti állapottól eltérő eredményt adnak. Ilyenek a Münz— -Lerawe-rendszerü, szabadföldön használható készülék, a keretes beáztatási módszerek, a mesterséges esőztető módszerek (Kazó-féle), csöves módszerek (Kacsinszkij) stb., amelyek mind egy korlátozott talajfelület által időegység alatt elnyelt vízmennyiség mérésén alapulnak. Bármelyik mérési módszerrel kapott eredményt vizsgáljuk is, megállapítható, hogy ha ezek tények lennének, a fagyott talajállapot esetének kivételével sehol sem lenne szabad belvíznek képződnie. így ezek az adatok csak a talajok egymáshoz viszonyított víznyelésének összehasonlítására alkalmasak. A méretezésekhez a mérnöki gyakorlatban kialakult tapasztalati értékek használhatók, amelyek a talajvizsgálatok értékénél több nagyságrenddel kisebbek. A vízáteresztő képesség együtthatója Kezdi (5) szerint: — arányos a szemcseátmérők harmonikus átlagának négyzetével, — függ a pórusokban mozgó víz viszkozitásviszonyaitól (a hőmérséklet függvényében változik), — a hézagtényezőtől, — a szemcsék alakjától és elrendezésétől, — a pórusvízben jelen levő oldatlan gázok mennyiségétől. Az áteresztőképesség együtthatójának (k) Kezdi szerinti közelítő értékeit a 3. táblázat tartalmazza. A k — 106 cm/s érték a gyakorlatilag teljes vízzárásra jellemző. A határértékek a kémiai, biológiai tulajdonságoktól és a mindenkori hőmérséklettől függően lefelé is, fölfelé is eltérhetnek. A talaj szelvény vízvezető képességét mindig a legkisebb fc-értékű réteg vízáteresz- tése határozza meg. A talajok víztartása. Függ az összes pórustérfogat és a gravitációs pórusok arányától, a szemcseátmérőtől (kolloid 3. táblázat. A vízáteresztő képesség együtthatójának anyagok mennyiségétől). A víztar- közelítő értékei tással kapcsolatos fő talaj hidrológiai állandók a maximális, természetes és kapilláris vízkapacitás, továbbá a holtvíztartalom és a hasznosítható vízkapacitás. A maximális vízkapacitás (VK max.) a talaj összes pórusainak telítettsége esetén mérhető víztartalmat jelöli. A természetes vízkapacitás (VK) a gravitáció ellenében megtartott víz (VK max. — grav. víz). Ez a kolloidokhoz tapadó vízburokból, a finomabb hézagok kapilláris vizéből és a pórusszeglet vízből tevődik Talaj megnevezése Szemcseátmérő, mm K, cm/s Közepes kavics 4—7 3,50 Finom kavics 2—4 3,00 Folyami homok 0,1—0,3 0,25 Díínehomok 0,11 0,02 Agyagos homok vegyes 0,002 Kőliszt (Mo) 0,1—0,02 10-3—io-4 Iszaptalajok 0,02—0,002 10-1—io-« Agy agtala j ok 0,002 O 1 r i—< o 1 <0 30
