Szabó János (szerk.): A melioráció kézikönyve (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1977)
dr. Sipos Sándor: Meliorációs eljárások - dr. Marjai Gyula: Műszaki eljárások
tározók átlagos vízmélysége 1 — 2 m, az ideigleneseké 10—20 cm. Az állandó és még inkább az ideiglenes jellegű tározók igen nagy kitérjedésűek. Mind az állandó, mind az ideiglenes tározók helyes üzemének alapja — amint láttuk — a gondosan tervezett tiltó- és zsiliprendszer, ami lehetővé teszi a vízlevezető csatornák és a tározók közötti szoros kapcsolatot, a víz tervszerű visszatartását. A felszíni tározási lehetőségek és feltételek ismeretében kijelöljük a tározásra legalkalmasabb állandó és ideiglenes tározókat. Kijelöléskor elsősorban a kötött, szikes talajú, mezőgazdasági szempontból értéktelen területeket kell a tározási lehetőségek közül előnyben részesíteni. A tározókat jellegük és gyakorlati megoldásuk alapján a következőképpen osztályozhatjuk : — zsilipekkel vagy tiltókkal lezárható, esetleg szivattyúteleppel ellátott holtágas tározók, — zsilipekkel vagy tiltókkal lezárható mély, lapos területek, — körtöltéssel körülvett, mély lapos területek, — alacsony, ún. övgátakkal körülvett és megosztott mély, lapos legelők. Ezek a tározók a műszaki beavatkozás jellegének és mértékének megfelelően természetesek vagy mesterségesek. A természetes tározók csak záró műtárgyakkal ellátottak, általában ideiglenes jellegűek. Ezeknek az üzemi szintjét a bennük folyó haltenyésztés vagy nádtermelés igényeinek figyelembevételével úgy állapítjuk meg, hogy az a környező gazdaságok területére, településekre, a közlekedési vonalakra káros hatással ne legyen. A mesterséges tározók állandó jellegűek. Üzemi vízszintjüket a gátak biztonságos és gazdaságos műszaki méretei szabják meg. Ezeknek a tározóknak az üzemi vízszintje a legmagasabb csatornavízszintnél magasabb is lehet, amikor is a vizet szivattyúzással emelik a tározóba. A körtöltés mentén megfelelő csatornák létesítésével gondoskodni kell a szivárgó vizek összegyűjtéséről és elvezetéséről. Műtárgyak. A levezető csatornarendszer zavartalan üzemeltetéséhez műtárgyakat kell beépíteni. A különböző feladatok ellátására eltérő műszaki kialakítású műtárgyak épülnek. A műtárgyak lehetnek — fenéklépcsők, — szabályozó műtárgyak, — keresztező műtárgyak, — vízkibocsátó műtárgyak és átemelőtelepek. A műtárgyak tervezése során megállapítjuk a műtárgynak azokat a méreteit, amelyek képessé teszik funkciójának ellátására, vagyis a szükséges vízhozam zavartalan továbbítására, továbbá biztosítják a műtárgyak állékonyságát. Ezért hidraulikai és szilárdságtani szempontokat egyaránt figyelembe kell venni. Fenéklépcsők. A fenéklépcsők a vízfolyás tengelyére merőlegesen elhelyezett létesítmények, amelyek a kívánt határ alá szorítják a vízszintesóst azzal, hogy a nagy magasságvesztést a műtárgy helyére koncentrálják. Ezzel megakadályozzák, hogy a különben nagy sebességgel folyó víz a mederszakaszban kimosási kárt okozzon. Szerkezetileg bukóból, oldalfalakból, a gát feletti és alatti mederszakaszból állnak. A fenéklépcső kőből, betonból készül (55. ábra). A fenéklépcső magassága 0,5—0,3 m lehet, ennél nagyobb szintkülönbség esetén lépcsősort építenek, így egymás fölött azonos magasságú lépcsők épülnek. A fenéklépcső keresztszelvénye a bukóéin él lehet négyszög vagy trapéz. Hidraulikai szempontból azt kell megállapítani, hogy az érkező vízho55. ábra. Fenéklépcső 219
