Szabó János (szerk.): A melioráció kézikönyve (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1977)

dr. Sipos Sándor: Meliorációs eljárások - dr. Marjai Gyula: Műszaki eljárások

Akadály, ha a csatornák szabálytalan alakú földterületeket zárnak közre, mert ez megnehezíti a mezőgazdasági gépek kihasználását. Gondolni kell arra is, hogy a vonalvezetés a terület úthálózatának kialakítását is lehetővé tegye.

Lehetőség szerint ne legyen szükség sok műtárgyra a meglevő vagy tervezett vonalas létesítményekkel való keresztezés miatt. A szabályos hálózatkialakítás általában földmunkatöbblettel jár. A szabályos vezetés igényét össze kell egyeztetni azzal az igénnyel, hogy a csatornák lehetőleg a mély vonulatokon haladjanak. Arra is gondolni kell, hogy a területen jelenleg, de a jövőben is, öntözés folyhat, így szem előtt kell tartani az öntözőhálózat kedvező kialakításának lehetőségeit.

A vonalvezetés során felmerülhet egyes, meglevő vonalas létesítmények (csatorna, út, töltés stb.) vagy egyes objektumok (tanyák, épületek) áthelyezésének igénye. A mérlegeléskor azt kell számításba venni, hogy ezek megszüntetése vagy áthelyezése költségtöbbletet jelent, a vízrendezés azonban hosszabb időszakra szóló beavatkozás, tehát a jövő igényeit is szem előtt kell tartani. Akkor helyes a vonalazás, ha a jó műszaki megoldás a gazdaságossággal párosul.

A csatornahálózat teljesítőképességére bizonyos támpontot ad a fajlagos csatornasűrűség, vagyis az 1 km2-re eső csatornahossz. Hazánkban a sík vidéki vízgyűjtő területeken a fajlagos csatornasűrűség 0,11—1,37 km/km2, átlagosan 0,61 km/km2. Ez megszabja a területen az összegyülekezés és levezetés idejét, mivel sűrűbb hálózat esetén gyorsabban jut a viz a csatornahálózatba és a befogadóba.

összegezve a jól tervezett csatornahálózat:

— tegye lehetővé a felszíni vizek bármely területegységről való levezetését,

— alkalmazkodjék a birtokhatárokhoz, mélyvonulatokhoz (nagyobb csatornák a mélyvonulatokhoz, kisebb csatornák a határokhoz),

— vegye figyelembe a településeket, a közlekedési hálózatot,

— minél kisebb földmunkával járjon,

— a víz minél rövidebb úton jusson a csatornába, illetve a befogadóba,

— a csatornák csatlakozásánál ne legyen kimosás és feliszapolódás,

— minél kevesebb műtárgyra legyen szükség.

A csatornák magassági vonalvezetése. Ezt a feladatot a helyszínrajzi vonalvezetéssel együtt kell megoldani. Ügyelni kell arra, hogy a mértékadó vízhozamhoz tartozó vízszint esetén se legyen nagyobb a kiöntés a megengedettnél. Ügy kell tervezni, hogy a mértékadó vízszint esetén is meglegyen a szükséges biztonság. A csatornákban kialakított esés teszi lehetővé a víz mozgását.

Az alacsonyabb rendű csatornákból a víz lehetőleg gravitációs úton jusson a magasabb rendűbe.

Ha ezek után a vízgyűjtő terület nagyságát minden csatorna esetében megszorozzuk a fajlagos lefolyással, megkapjuk a csatorna szükséges vízszállítását.

Q = q-F, ahol

Q — a csatorna vízszállítása (1/s),

q = a fajlagos lefolyás (l/s*ha),

F = a vízgyűjtő terület (ha).

Ez abban az esetben érvényes, ha a fajlagos lefolyás az egész területen egyforma. Ha az egyes rész vízgyűjtők fajlagos lefolyása eltérő, akkor először az egyes csatorna- szakaszok szükséges vízszállítását állapítjuk meg, és a befogadócsatornák szelvényeiben nem a területeket, hanem a csatornavízhozamokat összegezzük a főcsatorna torkolatáig.

A fajlagos lefolyás meghatározható becsléssel, közelítő számítással vagy pontos vizsgálat alapján.

Az esés meghatározza a csatornában kialakuló sebességet. Ezt úgy tervezzük, hogy se kimosás, se feliszapolódás ne legyen. Nagysága a talajtól függ.

A megengedhető legnagyobb sebesség:

217