Szabó János (szerk.): A melioráció kézikönyve (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1977)
dr. Sipos Sándor: Meliorációs eljárások - Agrotechnikai eljárások
Roncsolt területek. A települések — különösen az alföldiek — környékén bőven találhatók az építkezési anyag kitermelése révén (vályogvetés stb.) roncsolt területek. Ezek fásításos újrahasznosításához a tereprendezés az első teendő. Ennek során el kell tüntetni a terepegyenetlenségeket, a szegélyeken lapos rézsűt kell kiképezni. Talajuk többnyire nyers, legjobb esetben is sekély termőrétegű váztalaj. Rontja a helyzetet, hogy igen gyakran a sós-szódás, meszes C-szint került a felszínre. Az ilyen szélsőségesen rossz tulajdonságú talajok csak akkor fásíthatók eredményesen, ha termőtalajt terítünk rá. Mivel ez a közvetlen szomszédságból nyerhető, másfelől pedig a roncsolt területek fásítása településesztétikai, tájgondozási és környezet- védelmi okokból egyaránt indokolt, e többletköltség vállalható. Ha a mély fekvés következtében tavaszi pangó vízre számíthatunk, feltétlenül bakhátas talaj-előkészítésre (3—7 m széles bakhátak) van szükség. A talaj adottságoktól függően a fafajok igen széles skálája között válogathatunk. A jobb termőhelyeken nemes nyárak (’1—214’ olasz nyár, óriás nyár, korai nyár), kocsányos tölgy, különféle esztétikai értékű fa- és cserjefajok, nedvesebb körülmények között nemesnyárak, fehér fűz, éger, a szikesebb területeken kocsányos tölgy, ezüstfa, turkesztáni szil, fehér nyár ültethetők. A növénytermesztés feltételeinek javítása mezővédő fásítással A komplex meliorációs rendszerek fő céljának, a növénytermesztési feltételek összehangolt javításának a megvalósulásában fontos szerepet töltenek be a mezővédő fásítások. Hatékonyságuk és létjogosultságuk tekintetében felmerült problémák a több évtizedes beható kutatási eredmények nyomán tisztázódtak. Ezek — az egyebek között éppen a hazai, sajátos körülményeink között végzett kutatások — egyértelműen igazolták a mezővédő erdősávokkal kapcsolatosan kereken egy évszázad folyamán feltételezett előnyöket. Az erdősávoknak az erózió és a defláció elleni küzdelemben, valamint általában a talajvédelemben és a talajjavításban betöltött közvetlen szerepét az előzőek során már megvilágítottuk. Ezúttal arról a hatásukról lesz szó, amelyet a mezőgazdasági termelés folyamatosságának a biztosításában, a terméshozamok növelésében, a termesztési feltételek érvényesülésének kedvező irányú befolyásolásával, közvetve fejtenek ki. A mezővédő erdősávok az általuk védett területeken csökkentik a szél sebességét, ezáltal csökken a szél káros szárító hatása is a talajfelszíni légrétegekben és a mezők fölötti légtömegekben. Hatásukra mérséklődik a talaj párolgása éppúgy, mint a túlzott transzspirációs vízveszteség. Elősegítik a csapadék, különösen a hó egyenletes eloszlását és tárolását, ezzel javítják a talaj vízháztartását. Az erdősávok biológiai hatásának eredőjeként a területen olyan biogeocönózis alakul ki, amely a modern agrotechnológiák mellett is a megfelelő természeti egyensúlyi helyzet fenntartását segíti elő. Segítik a hasznos madár- és rovarvilág betelepülését. Egyes esetekben munka- és termelésszervezési keretekül is szolgálhatnak (pl. hullámos terepeken a gépek számára jelölik a haladási irányt, és elősegítik annak optimális tartását; legelőszakaszok térbeli elhatárolását teszik lehetővé stb.). Az erózió és a defláció elleni küzdelemben nélkülözhetetlen szerepükről már részletesen szó esett. Ezúttal a rendkívül veszélyes és sok kárt okozó tavaszi homokverés elhárításában, illetve a tavaszi vetések kifúvásának és elsodrásának a megakadályozásában kifejtett hatásukra hívjuk fel ismételten a figyelmet. Csupán a teljesség kedvéért említjük meg azt a jelentős, pénzben ki nem fejezhető eszmei értéket, amely az erdősávok tájformáló esztétikai és közegészségügyi fontosságában rejlik. Az erdősávok szerkezete. A szélsebesség csökkentése és az ennek következményeként jelentkező kedvező hatások érvényesülése tekintetében az ún. áttört vagy hézagos 144