Szabó János (szerk.): A melioráció kézikönyve (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1977)

dr. Sipos Sándor: Meliorációs eljárások - Agrotechnikai eljárások

tulajdonságokat az erdősítések részletes terveit elkészítő és kivitelező szakemberek­nek jól kell ismerniük. Ezért itt csak tájékoztatásul — a teljesség igénye nélkül — utalhatunk a leginkább számításba vehető fafajokra és felhasználási lehetősé­geikre. Lejtős területek. Az erodált felszínű, lecsonkult talaj szelvényű lejtős földkcypárokon az erdeifenyő (Pinus silvestris), a kocsánytalan tölgy (Quercus petraea), szélsősége­sebben száraz körülmények között, meszes talajokon a csertölgy (Quercus cerris), a fekete fenyő (Pinus nigra), köves talajokon még a molyhos tölgy (Quercus pubescens) és a virágos kőris (Fraxinus ornus) lesznek az állományalkotó fő fafajok. Közepes ter­mőrétegű területeken az akác (Robinia pseudoacacia) is számításba jöhet, bár ennek talajjavító hatása erősen vitatott. Az akácot inkább a terepet szabdaló vízmosás­szerű bemélyedésekre célszerű ültetni, mivel messze terjedő gyökérzete, a gyökerek­ből kiinduló nagyfokú sarjadzóképessége révén itt a legellenállóbb fafajnak bizonyul. Az említett fő fafajok mellett elegyítés céljára — mindig az előzetesen feltárt konk­rét termőhelyi adottságok figyelembevételével — számításba jöhet a mezei juhar (Acer campestre), a nagylevelű és a kislevelű hárs (Tilia platyphyllos és Tilia corda- ta), a virágos kőris (Fraxinus ornus), a rezgőnyár (Populus tremula), a nyír (Betula pendula), a vadkörte (Pyrus achras), kedvezőbb esetekben a mezei szil (Ulmus mi­nor), a vénicszil (Ulmus laevis), a madár- vagy vadcseresznye (Cerasus avium), a gyertyán (Carpinus betulus). ígéretesnek mutatkozik még a honosítás alatt álló tur- kesztáni szil (Ulmus pinnato-ramosa) is. A cserjék közül a cserszömörce (Cotinus coggygria), a sajmeggy (Cerasus mahaleb), a csepleszmeggy (Cerasus fruticosa), a feketegyűrű vagy tatár juhar (Acer tataricum), a madárbirsfajok (Cotoneaster), a húsos som (Cornus mas), a veresgyűrűsom (Comus sanguinea), az ostorménbangita (Viburnum lantana), a galagonyafajok (Crataegus), a szirti gyöngyvessző vagy baj- nóca (Spiraea media), a pukkantó dudafürt (Colutea arborescens), a mogyorós hó­lyagfa (Staphylea pinnata), az orgona (Syringa vulgaris), a vadrózsa vagy csipkeró­zsa (Rosa canina), az ún. bokorszedrek (Rubus fruticosus, Rubus procerus stb.), az ezüstfa vagy olajfűz (Elaeagnus angustifolia), némileg kedvezőbb körülmények kö­zött a kései meggy (Padus serotina), a közönséges mogyoró (Corylus avellana), a fe­kete bodza (Sambucus nigra), a vesszős fagyai (Ligustrum vulgare), az ükörkelonc (Lonicera xylosteum), a tatárlonc (Lonicera tatarica), a sóskaborbolya (Berberis vulgaris) kínál választékot. Homoktalajok. A beerdősítéssel javításra szoruló homoktalajokon — rossz minő­ségük folytán (többletvízhatástól független, száraz futóhomok, sekély termőrétegű, gyengén humuszos homok) — nagyon szűk a fafaj megválasztási lehetőség. A szélső­ségesen száraz, meszes futóhomok talajokon a feketefenyő (Pinus nigra) telepítése jöhet számitásba; ugyanitt célszerű kíméletben részesíteni a természetes úton meg­telepedett közönséges borókát (Juniperus communis). A kevésbé meszes, már meg­állapodott, sekély termőrétegű, gyengén humuszos homoktalajokon az erdeifenyő (Pi­nus silvestris) a fő fafaj. A homokterületek mikrodomborzati változatosságából adó­dóan gyakran vannak kisebb-nagyobb, jobb minőségű termőhelyi foltok. A nagy ki­terjedésű fenyő-monokultúrák hátrányainak (tűzveszély, rovardúlások veszélye, a kedvezőtlen avarbomlási tulajdonságok) csökkentésére feltétlenül kívánatos ezek­nek az akár csak kissé is kedvezőbb termőhelyű foltoknak lombos fafajokkal való erdősítése. Ehhez — a talaj minőségtől függően — a szürkenyár (Populus canescens), a csertölgy (Quercus cerris), a molyhostölgy (Quercus pubescens), még kedvezőbb esetekben az akác (Robinia pseudo-acacia), a kocsányos tölgy (Quercus robur), a vörös tölgy (Quercus rubra) jöhet számításba. Ekként bizonyos térbeli foltos elegyí­tés jön létre. A fenyveseknek lombos fafajokkal való zárt elegyítése a szélsőségesen kedvezőtlen termőhelyi adottságok miatt általában nem tervezhető eredményesen. Az említett jobb foltokon is kevés az elegyítés lehetősége: az ezüsthárs (Tilia argen- tea), a virágos kőris (Fraxinus ornus), a mezei juhar (Acer campestre), a bálványfa 132

Next

/
Thumbnails
Contents