Szabó János (szerk.): A melioráció kézikönyve (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1977)
dr. Sipos Sándor: Meliorációs eljárások - Agrotechnikai eljárások
A felvehető Ca-ban gazdag talajokra jellemző növények a rókasás (Carex vulpina), a csomós ebir (Dactylis glomerata), a mocsári galaj (Gallium palustre), a komlós lucerna (Medicago lupulina) stb. Különösen a pillangós virágú fajok érzékenyen reagálnak a mikroelmekre, de egyes pázsitfűfélék is, pl. a réti komócsin pozitívan reagál a borra és a molibdénre. Zajkova (1972) szerint a réti csenkesz és a vörös csenkesz fejlődésére is kedvezően hat a bór. A pillangós virágú fajok esetében a molibdén és a kobalt elősegíti a gyökereken élő N-kötő baktériumok élettevékenységét. A talaj kémhatása és a gyepnövények A talaj kémhatása nem állandó, változik talajtípusok, talajszintek és évszakok szerint is. Egyes növényfajok csak savanyú, mások semleges vagy lúgos talajokon fordulnak elő nagyobb gyakorisággal. A pázsitfűfélék nagy része savanyú vagy gyengén savanyú talajokon, a pillangósvirágúak inkább semleges vagy gyengén lúgos talajokon gyakoribbak. Azok a növények, amelyek csak meghatározott pH-érték mellett fordulnak elő, jelző- (indikátor-) növényekként is felfoghatók. Kémhatás-érzékenységük szerint Ellenberg (1952) a gyepnövényeket hat kategóriába sorolta. 1. A talaj kémhatásával szemben közömbös fajok: tarackbúza (Agropyron repens), gyepes sédbúza (Deschampsia caespitosa), réti ecsetpázsit (Alopecurus pratensis), réti csenkesz (Festuca pratensis), tarackos tippan (Agrostis alba), juhesenkesz (Fes- tuca ovina), vörös csenkesz (Festuca rubra), angolperje (Lolium perenne), nyári perje (Poa annua), réti perje (Poa pratensis), fehérhere (Trifolium repens), szarvaskerep (Lotus corniculatus), aranyzab (Trisetum flavescens), pelyhes selyemperje (Holcus lanatus), kékperje (Molinia coerulea), mezei sóska (Rumex acetosa), lándzsás útifű (Plantago lanceolata), kúszó boglárka (Ranunculus repens), mocsári zsurló (Equise- tum palustre) stb. 2. Az erősen savanyú talajok növényei közül a tövises sást (Carex echinata) és a szőrfűt (Nardus stricta) említjük. 3. Savanyú talajok növényei az eperjes sás (Carex pilulifera), az ebtippan (Agrostis canina), az arnika (Arnica montana) stb. 4. Gyengén savanyú talajokat jeleznek a cineor (Cynosurus cristatus), a sápadt sás (Carex pallenscens), a mocsári ászát (Cirsium palustre), a kígyógyökerű keserűfű (Polygonum bistorta) stb. 5. Gyengén lúgos talajokon fordulnak elő a magyar rozsnok (Bromus inermis), a csomós ebir (Dactylis glomerata), a pántlikafű (Baldingere-Thyphoides arundinacea), a komlós lucerna (Medicago lupulina), az élessás (Carex gracilis) stb. 6. Lúgos talajokra jellemző növényfajok a sudár rozsnok (Bromus erectus), a baltacím (Onobrychis viciaefolia), a lápi sás (Carex davalliana), a hasznos tisztesfű (Stachys recta) stb. A talaj kémhatása a gyepnövényekre abban nyilvánul meg, hogy a talaj savanyúságának növekedésével változások következnek be a talajban és a növényekben. — Megnő a könnyen oldódó alumínium- és mangánvegyiiletek mennyisége a talajban, ami károsan hat a legtöbb rétnövény fejlődésére. — A felvehető molibdén csökkenésével a N-megkötő baktériumok élettevékenysége csökken, valamint romlik a N normális anyagcseréje a növények szervezetében. — A növények számára felvehető foszforsav csökkenése a rosszul oldódó vas- és alumínium-foszfát keletkezését segíti elő. — Mérgező szerves vegyületek keletkeznek a talajban. — A nitrifikáló és a pillangósvirágúak gyökerein élő baktériumok és más mikro107 (
