Szabó János (szerk.): A melioráció kézikönyve (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1977)
dr. Sipos Sándor: Meliorációs eljárások - Agrotechnikai eljárások
alatt javítatlan talaj van, s ennek káros sótartalma rendszerint nagyobb, mint a javítás előtti felső rétegé. Ha tehát mélyebben szántunk, akkor javítatlan, káros sókban gazdag talajréteget keverünk a javított felső rétegbe. Ezzel a javítás hatását lényegesen csökkentjük, sőt meg is szüntethetjük. A periódusos mélyművelés a javított talaj termékenységét is növeli, ez azonban ilyen esetben is csak forgatás nélküli lazítással végezhető. A sekély termőrétegű talajok művelése Az eróziónak kitett lejtők felső részén a talajszelvény humuszos A-szintjének egy részét a víz lehordja. Különösen a domboldalak felső harmadán gyakran előfordul a legtermékenyebb A-szint teljes lehordása. Ez a kár már messziről szemmel észlelhető a talajfelszín elütő, rendszerint sárgásbarna színéről. Nem ritka az olyan eset sem, amikor már a C-szint kerül a felszíne. Hazánk köves, sziklás hegyvidékein, különösen Veszprém megyében és Buda környékén jelentős területet foglalnak el az olyan talajok, amelyeknek nemcsak termőrétegük, hanem egész szelvényük sekély. Gyakoriak azok a talajok is, amelyeknek egy-, másfél méteres rétegük alatt több méter vastag köves, kavicsos réteg található (pi. Vas és Borsod megyében). Hasonlóképpen sekély termőrétegük van a fiatalkorú öntéstalajoknak, amelyeken még a legtöbb talajféleségre jellemző réteges tagolódás sem alakult ki. Az említett talajoknak a talajművelés szempontjából közös jellemzőjük a sekély humuszos réteg és a kedvezőtlen vízgazdálkodás. A hegyvidékeink egy részén jelentős területet elfoglaló köves talajoknak már a szántott rétegében jelentős arányú, apróbb és nagyobb méretű kőtörmelék található. Ezeknek a talajoknak az alsóbb rétegében kőpadkák vagy nagyobb kőtömbök is vannak, amelyek a mélyebb művelést megakadályozzák. A sekély termőrétegű talajokon a talajművelési rendszer egyes elemei (tarlóhántás, vetőágykészítés, vetés utáni lezárás) megegyeznek az általános, illetve a lejtős területekével. Különös figyelmet kell azonban fordítani az alapművelés mélységére és módjára. Az erodált domboldalakon csak a még megmaradt humuszos réteg vastagságáig szántsunk, maximum 20—25 cm mélységig. Ha a humuszos réteg már ezt a mélységet sem éri el, akkor a 20—25 cm-es szántással egy időben szerves trágyát is juttassunk a talajba. Ezeken a területeken a szervestrágyázásnak, valamint a növényi szármaradványok talajba keverésének nagy a jelentősége, még akkor is, ha a talaj- védelmet szolgáló melioratív munkákat elvégeztük. Nagyon lényeges emellett, hogy az alsóbb talajréteg vízgazdálkodását is kedvezőbbé tegyük. E célból forgatás nélküli mélylazítást végezzünk. Ezt a műveletet A lejtős területek művelési rendszere c. fejezetben elmondottak szerint hajtsuk végre. A szántott rétegben már kőtörmelékes talajokon rendszerint csak az ez ideig már művelt talaj mélységig szánthatunk. Az ilyen talajok alsóbb rétegében rendszerint még nagyobb a kövek aránya, és fokozódik a művelőeszközök meghibásodásának, törésének a veszélye is. A kavicsréteg felett kialakult, rendszerint sekély rétegű talajokon (pl. Kemeneshát és Cserhát) a művelés mélységét a talajréteg vastagsága határozza meg. A megművelt réteg mélységéig zavartalanul szánthatunk. A mélylazítás Varga János (Mosonmagyaróvár) kísérleti tapasztalatai szerint csak ott megengedett, ahol a talajréteg vastagsága legalább az 1 m-t eléri. Gyakoriak az olyan talajok, ahol a kavicsos réteg már 60 cm-en megtalálható. Ezeken a talajokon a mélylazítással megjavított vízvezető képességgel azt érhetjük el, hogy a csapadék viszonylag gyorsan a kavicsos altalajba távozik, ezáltal csökken a növények számára hasznosítható víz mennyisége. 101
