Stelczer Károly - Csoma János: Ármentesítés, árvízvédelem, folyószabályozás (Tankönyvkiadó, Budapest, 1979)
V. Folyószabályozás
ték. Ugyancsak érzékelhető kapcsolat van a vizjáték és a nagyvizek esésviszonyai között is: a vizjáték csökkenése az esés növekedésével jár. Részletesebb információt szolgáltat a folyók vízjárásáról a különböző vízállások előfordulásának gyakorisága illetve tartóssága. A gyakoriság azt mutatja meg, hogy adott vizállásosztályközben a vizsgált időszak átlagában hány napon keresztül tartózkodott a viz. A tartósság azt jelenti, hogy a vizsgált időszak átlagában az adott szintet elérő, vagy annál nagyobb vízállások az év hány százalékában, vagy hány napjában fordultak elő. A tartósság tulajdonképpen nem más, mint a vízállások relativ gyakorisága. Ez a feldolgozási mód már lehetőséget ad az adatok eloszlásának szemléltetésére és következtetni lehet belőlük az adott szintet meghaladó vízállások ismétlődésére is. A gyakoriság és tartósság értéket a folyószabályozási tervezésnél számos összefüggésben alapadatként hasznosítják, igy például a méretezési vízhozam meghatározásánál, a hordalékszámitásoknál, hajózási viz- szintek megállapításánál stb. A 49. ábra a Dráva barcsi szelvényére meghatározott gyakoriságokat és tartósságokat tünteti fel. Az ábrán kétféle tartósság szerepel; a teljes év vízállásaira és a jégmentes időszakra vonatkozó tartósság. Ez utóbbi a hajózási idény meghatározásához szükséges. Már ezek az elemi statisztikai feldolgozások is megkövetelik az adatok illetve adatsorok ellenőrzését. Ismeretes, hogy mozgómedrü folyóknál az azonos vízhozamhoz tartozó vízállások a mederváltozás jellegének megfelelően az időben változnak. A feldolgozás viszont azt kívánja, hogy az adatsor egyöntetű legyen, vagyis a vizál- lásészleléseket szabályos jellegű eltérések ne terheljék és a véletlen jellegű ingadozás törvényszerűségei is változatlanok legyenek. Szabályos eltérés jelentkezhet például a meder süllyedéséből vagy emelkedéséből, amikor az azonos vízhozamhoz tartozó vízállások az időben folyamatosan csökkenő, vágj' növekvő értéket mutatnak. Nem egyértelmű a vizmér- ceszelvények stabilitásának fogalma sem. Nyilvánvaló ugyanis, hogy adott szelvény stabilitása önmagában még nem meghatározója az adott vízhozamhoz tartozó levonulási szinteknek. Attól függően, hogy a szelvény alatt vagy felett a mederben milyen változások következnek be, változhatnak az azonos vízhozamhoz tartozó vízállások is. Egyértelmű lesz a feladat, ha a mérceszelvény stabilitása helyett a szelvény környezetének stabilitását, tehát a vizáilás-vizhozam kapcsolat alakulását befolyásoló teljes szakasz mederváltozásainak az azonos vízhozamok levonulására gyakorolt együttes hatását vizsgálják. Más szavakkal ez azt jelenti, hogy valamely vízmérce szelvény környezete akkor nevezhető stabilnak, ha az azonos vízhozamokhoz tartozó vízállások az időben változatlanok maradnak. Szabályos hibát okozhat a mércék O-pontjának változása is. A vízmércék telepítése óta eltelt idő alatt csaknem minden vízmérce átépítésre került, vagy az eredeti helyén, vágj’ pedig áthelyezve. Ennek során a 0-pontok megváltozhattak, de megváltozhattak az alapsikok módosulása miatt is. A 0-pontban bekövetkezett változások viszont nem csupán a vízállásokat, hanem az azokból meghatározott eséseket is módosítják. Alapvetően fontos tehát a mércék 0125
