Starosolszky Ödön (szerk.): Vízépítés 2. (Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet, Budapest, 1973)
VI. Vízépítési földmunkák
A keverőedényből a zagy a zagyszivattyún keresztül a szokásos módon, nyomó- csővezetéken (úszó- és particső) jut a beépítési helyre. Célszerű a keverőedényt úgy elhelyezni, hogy belőle a zagy gravitációsan kerüljön a zagyszivattyúba, tehát legyen magasabban a zagyszivattyúnál. Ebben az esetben“ gondoskodni kell arról, hogy a zagyszivattyúba nagyobb rögök vagy kövek ne kerülhessenek. Evégből a zagyszivattyú előtt rendszerint kőszekrényt helyeznek el, amelynek rácsát úgy méretezik, hogy azon a nagyobb darabok fennakadjanak. 4.1222. Anyagtermelés szárazkoiróval Ha az anyagot nem teljesen víz alól, vagy teljesen szárazból kell termelni, akkor a keverőedényt a kotró mellé állított — vágányon vagy terepen járó — hordszer- kezetre szerelik rá úgy, hogy a kotró a keverőedénybe üríthesse a termelt anyagot. Az anyagot termelő szárazkotró lehet akár lánctalpas vonóköteles, akár vágányon járó vederláncos szárazkotró, mert mindkét típus alkalmas víz alóli kotrásra. Ha az anyagot teljesen szárazból (pl. földfalból) kell termelni, akkor nagyon alkalmas gép a marótárcsás kotró. Fontos követelmény a termelőgéppel szemben, hogy az anyagot lehetőleg egyenletes folyamban juttassa a keverőedénybe, mert akkor keveredik az egyenletesen a vízzel. Ezt a követelményt mind a vedcrláncos, mind a marótárcsás típus jól kielégíti (30—50 ürítés percenként), de a vonóköteles nem (2—3 ürítés/min). Ez utóbbi alkalmazása esetén tehát a kotró és a keverőedény közé olyan berendezést kell iktatni, amely a hosszabb időközökben egyszerre nagyobb tömegben ürített anyaghalmokat egyenletesebb anyagfolyammá alakítja át. Ilyen berendezés pl. a lemeztagos adagoló. Bármilyen szárazkotrót alkalmazunk is, az kotróhelyét munka közben változtatja, tehát szükség van olyan nyomócsőszakaszra, amely a helyét változtató kotró és a nyomócső helyben maradó végpontja közötti változó távolságnak megfelelően kepes a hosszát változtatni (mint úszókotrónál az úszócső). Ez teleszkópos megoldással, vagy gumikarmantyús kapcsolású csővel érhető el. Mindkét esetben gondoskodni kell a cső gördülő alátámasztásáról. A vonóköteles vagy marótárcsás kotró hosszabb ideig egy helyben állva dolgozik, tehát ezalatt a keverőedény továbbállítására csak akkor kerül sor, amikor a gép átmegy a következő kotrási állásba. Ilyenkor nem kotor, tehát a keverőedénybe csak tiszta vizet adagolnak akkor, amikor a cső hosszváltozást szenved. Veder- létrás kotró viszont kotrás közben állandóan ide-oda jár egy szakaszon, tehát a keverőedénynek is állandóan kísérnie kell. A csőszakasz hossza emiatt folyton változik, hol rövidül, hol hosszabbodik. Mivel a földanyag a keverőedénybe bizonyos magasságból hullik bele, a keverőedényt olyan leemelhető fedéllel kell ellátni, amely megakadályozza, hogy a szertefreccsenő víz a terepet eláztassa. 4.13. A zagyszivattyúzás Szívó-nyomó kotróval végzett hidromechanizációs munka folyamán lényeges kérdés a föld—víz keverék felszívása. Erre szolgál a szívócső, amely a zagyszivaty- tyú szívócsőcsonkjától a kotró elejéig vezet, ahol rugalmas tömlővel csatlakozik ahhoz a szívócsőághoz, amely a merítéklétrán halad végig. A merítéklétra csukló körül forog és a kotró elején levő állványról csigasorral emelhető és süllyeszthető. 0 Vízépítés II. kötet 81
