Starosolszky Ödön (szerk.): Vízépítés 2. (Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet, Budapest, 1973)
XIII. Vízi létesítmények fenntartásának építési feladatai
A fenntartási munkák végrehajtásának jellege szempontjából megkülönböztetünk kézi gépi és vegyes munkavégzést. Ma még elsősorban a tisztítási és javítási munkák, valamint a kisebb létesítmények vonatkozásában, nem lebecsülhető a kézi munkák aránya. A jövőben a gépi munkavégzés terjedését kell elősegíteni. A fenntartási feladatok tervezhetősége szempontjából megkülönböztetünk rendszeresen ismétlődő, tervszerűen ütemezhető, és hirtelen, előre nem látható módon bekövetkező munkákat. A fenntartási feladatok legnagyobb része, beleértve a természeti környezet egyensúlyának kialakítására irányuló tennivalókat is, az első csoportba sorolható. Azonban a hirtelen jelentkező károsodások előfordulási valószínűsége, éppen a vízügyi létesítményeknek a természeti környezettől való rendkívül szoros kapcsolata miatt, sem elvileg, sem gyakorlatilag nem zárható ki, bár a rendszeres karbantartással és az állandó ellenőrzéssel nagymértékben csökkenthető és a károsodások bekövetkezése megelőzhető. A vízi létesítmények alaptevékenysége szempontjából megkülönböztetünk vízellátási, csatornázási, vízkezelési, öntözési, halastavi, vízrendezési, árvízvédelmi, folyószabályozási, tározási fenntartási munkafolyamatokat. Technológiai szempontból majd minden alap- tevékenységnél előfordulnak azonos jellegű feladatok, azonban azok tér és időbeli megoldása, mennyiségi, minőségi kérdései tekintetében alaptevékenységenként eltérőek lehetnek a követelmények. Ezen felül az eltérő technológiai kívánalmakból alaptevékenységenként különböző feladatok is felmerülnek. (A fenntartási feladatoknak e könyv különböző helyein való tárgyalása elsősorban ilyen szempontból közelíti meg a karbantartás problémakörét.) A létesítmények típusa szerint megkülönböztethetjük a vonalas létesítmények és a vízépítési műtárgyak fenntartását. A továbbiakban alapvetően ez utóbbi csoportosításnak megfelelően tekintjük át a vízi létesítmények jellemző fenntartási feladatait, az előbbi csoportosítások szükség szerinti figyelembevételével. 670