Starosolszky Ödön (szerk.): Vízépítés 2. (Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet, Budapest, 1973)

VII. Vízépítési kő- és rőzsemunkák

A művek koronáit és látható rézsűfelületeit 50 60 cm vastag rétegben, nagyobb kövekből kőrakatszerűen kell kiképezni és a kőm kát i részt a kőhányásba be kell kötni. A koronaéleket a rézsűbe és a koronába egyaránt átérő 50 kg-nál nagyobb kövekből, legömbölyítve kell kialakítani és a köveket kötésben oly módon elhelyezni, hogy a mű koronájának élvonalában az egymás mellé kerülő kövek nagyobbik fele válta­kozva érjen át a rézsűbe, ill. a koronába. Az építéskor az 1.351. és 1.352. pontban már ismertetett minőségi követelményeket kell betartani. A művek fenntartása során az árvíz, a jég vagy egyéb behatások következtében megrongált részeket megfelelő méretű kőanyag pótlásával kell helyreállítani, ügyelve arra, hogy az épségben maradt műbe való bekötés, a pótlás tömörsége és a terv szerinti keresztszelvény kialakítása biztosítva legyen. 1.359. Terméskő falazatok terméskőből épülő falazatokba csak tiszta, minden szennyezéstől mentes kő épít- helő be. A profiIsik kialakításakor a tervezettől való megengedett eltérés max. + 1 cin lehet. A kövek bedolgozásakor gondot kell fordítani a hézagok tömör ki­töltésére és csömöszölésére. Amennyiben a terv a terméskő szabályos elhelyezését írja elő, úgy a falazat építésekor azt meg kell követelni. Az építés alatti rövidebh - napszakon belüli megszakítások után a munkát a falrész felső síkjának portól és szennyeződéstől való előzetes megtisztítása és híg cementlével történő leöntése után szabad csak folytatni. A napi műszakok befejezése után a faltest tovább- falazására kerülő felületet fogazottan kell abbahagyni. 1.•"{(>. Baleset-elhárítási szabályok 1.361. Medeifclvctel. kitűzés A folyómedernek acélsodronykötéllel (szondirkötél) való átfeszítésével egyidőben a vízi közlekedés biztonsága érdekében figyelőszolgálatot kell szervezni, hogy szük­ség esetén a kötél gyorsan leereszthető legyen. A sodronykötél kifeszítését végző dolgozók tenyér- és vállvédőt kötelesek hasz­nálni. A kifeszített sodronykötelet a mérőladikról közvetlenül megfogni csak ülőhelyzet­ben és csak tenyérvédővel szabad. Állóhelyzetben horgas csáklya használata kö­telező. A kifeszített sodronykötelet megközelíteni csak a vízfolyással szemben, alulról szabad. I.\ezetíímíí, sarkantyúk, keresztgátak, medorelzáró gátak 1.3(52. Szállítás, rakodás A kőszállító uszály kikötése és beállítása idejében a fedélzeten csak az oda beosz­tott dolgozók tartózkodhatnak. A munkavezető és hajóvezető utasításait min­denki köteles betartani. 131

Next

/
Thumbnails
Contents