Starosolszky Ödön (szerk.): Vízépítés 1. (Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet, Budapest, 1973)

I. A vízépítés feladatai és műtárgyai

2.015. Kisminta-kísérletek a folyószabályozásban A fejlesztés keretébe tartozik még a kisminta-kísérletek szerepe is. Minthogy a folyó­szabályozás kifejezetten gyakorlati tudomány, a tervezők igyekeznek a kisminta­kísérletek segítségét igénybe venni. Sajnos, az ilyen kísérletek általában nehezen általánosíthatók és a valóságra is nehéz belőlük következtetni, aminek az oka főleg az, hogy a kismintákat nem lehet torzítás nélkül előállítani. Ezért számszerű ered­ményeiket óvatosan kell kezelni. Nagy fontosságot kell tulajdonítanunk az ún. nagybani kísérletezésnek, amilyent jelenleg a Vízgazdálkodási Tudományos Ku­tató intézet a Rába folyó egyik szakaszán természetes körülmények között, tehát 1:1-es méretarányban hajt végre. Ott megvan a lehetősége annak, hogy vizsgál­ják a hordalékmozgást, a hordalékképződést, a fenék- és oldaleróziót, különösen pedig a hullámterek vízvezetőképességét, az érdesség! tényezőt, annak változását a vegetáció hatására. 1.2-1. táblázat A magyarországi folyók szabályozotlsagi állapotának jellemzői (1970. december 31-én) A folyó Szabályozott hossz Részben szabályozott hossz Szabályozásra szoruló hossz Szabályozást nem igénylő hossz neve hossza, km km % km % km % km % Duna 417 88 21,2 287 08,7 18 4,3 24 5,8 Duna-ágak 212­— 72 33,9 39 18,4 101 47,7 Rába 192 30 15,0­­40 20,8 122 03,6 Marcal 22­—­­­­22 100,0 Ipoly löl s 5,3­­143 94,7 —­Sió 123­— 123 100,0 — — — — Ferenc-csatorna 37­­­­­­37 100,0 Mura 48 20 41,7­­7 14,5 21 43,8 Dráva 143 40 28,0 28 19,0 45 31,4 30 21,0 Tisza 000 210 40,0 90 15,0 187 31,2 83 13,8 Túr 29 1 3,4 —­3 10,3 25 86,3 Szamos 52 14 20,9 10 19,3 25 48,0 3 5,8 Bodrog 50 2 4,0­­3 0,0 45 90,0 Sajó 132 30 22,7­— 45 34,1 57 43,2 Hernád 119 22 18,5 — — 48 40,3 49 41,2 Zagyva 124 3 2,4 3 2,4 18 14,5 100 80,7 Berettyó 77 3 3,9­­27 35,1 47 61,0 Hortobágy — Berettyó főcsatorna 25 _ _ _ _ _ _ 25 10 0,0 Sebes-Körös 59 18 30,5 —­3 5,1 38 04,4 Fekete-Körös 22 9 40,9 —­­­13 59,1 Fehér-Körös 10­—­­­­10 100,0 Kettős-Körös 37 4 19,8­­3 8,1 30 81,1 Hármas-Körös 91 5 5,5­­7 7,7 79 86,8 Maros 50 17 34,0 7 14,0 20 52,0 — — Összesen 2822 554 19,0 020 22,0 087 24,3 901 | 34,1 61

Next

/
Thumbnails
Contents