Starosolszky Ödön (szerk.): Vízépítés 1. (Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet, Budapest, 1973)
I. A vízépítés feladatai és műtárgyai
meg a szükséges mélységi és szélességi méretei, de az egyes keresztszelvények sebességtényezői és ezzel kapcsolatban az érdességi tényezői se lépjék túl a megengedett határokat. A vonatkozó kormányrendelet a fáktól és bokroktól szabadon hagyandó hullámtéri sávok szélességét a Dunára vonatkozólag 1300 méterben állapította meg, és a vonatkozó végrehajtási utasítás szerint e sávok rendezése 1975-ig végre is hajtandó. Több olyan hely is van a Dunán, ahol a hullámtér szélessége nem éri el az 1300 métert (ilyenek pl. a Dunaegyháza előtti, a bogyiszlói és a dunaszekcsői szakaszok). Az ilyen szűkületekben az árvizek, különösen a jeges árvizek nem találnak elegendő helyet a hullámtereken, ezért az árvédelmi töltések fölé emelkednek és töltésszakadásra vezetnek. Gyökeres megoldást csak az jelent, ha a töltést legalább az egyik oldalon áthelyezik, a növényzetet a hullámterektől eltávolítják, sőt — szükség esetén — még a terep szintjét is lenyesik, hogy így a kellő kereszt- szelvény, de a sebességtényező is állandóan biztosítva legyen. 2.012. A Tisza vízrendszerének állapota Sok még a teendő a Tisza vízrendszerében is. A szabályozás célja ott az Alföld több millió holdnyi területének ármentesítése, valamint a hajózási lehetőségek megjavítása volt. Ezt a célt egyrészt a kanyarulatok átvágásával, másrészt ármentesítő töltések építésével kívánták elérni. Az előbbivel az árhullámok levonulását óhajtották siettetni, az utóbbiakkal pedig a nagyvizek szétterülését megakadályozni. Hogy a siker nem volt teljes, azt nem annyira az alkalmazott módszer és a kivitelezés hiányosságaiban, mint inkább az ország gazdasági erejének gyengeségében, főleg pedig a történeti események szerencsétlen alakulásában kell keresnünk. Az azóta eltelt több mint 100 éves áldozatkész fejlesztés és tapasztalatok rávezettek annak felismerésére, hogy a szabályozási elvek helyesek voltak, és ma már az eddigi eredmények külföldi szakemberek előtt is elismerést váltottak ki. A szabályozás befejezéséig még sok a teendő. Az átvágások következtében a mederfenék — főleg a középső és alsó szakaszokon — süllyedt, és vele a kisvízszínek is. A töltésezés következtében viszont a nagyvízszínek emelkedtek, így a folyó vízjátéka erősen növekedett és sajnos még mindig növekedőben van. Ennek oka még az is, hogy a hullámterek vízvezető képessége állandóan csökken; egyrészt a növényzet buja fejlődése, másrészt a lebegtetett hordalék lerakódása folytán a hullámterek szintje is állandóan magasbodik. Tehát nemcsak a nagyvízi keresztmetszet kisebbedik, hanem az érdességi tényező növekedésével a sebességi tényező is csökken. A Tiszán a partoknak csak mintegy 20—25%-át kötötték meg partbiztosító munkákkal, az oldalerózió lehetősége tehát még fennáll; ezért még ma is sok a partrongálódás, a kanyarulatok túlfejlődhetnek, sőt vándorolhatnak is, úgyhogy sok helyen még az árvédelmi töltéseket is alámosással fenyegetik. Még mindig sok az éles kanyar, amelyek átvágásra várnak, hogy a víz és a jég szabad lefolyását lehetővé tegyék. Erős kifogás alá esik az ármentesítő töltések vonalvezetése is. Helyenként a levágott kanyarulatok burkológörbéje mentén haladva, több kilométer széles hullámteret alkotnak, más helyen a töltések erősen megközelítik a középvízi meder partját és több ilyen helyen a nagyvízi meder szélessége alig éri el a 350 m-t. A fejlesztés során tehát a további teendők a Tiszán a partbiztosítások folytatása, a kanyargósság fejlődésének megakadályozása, éles kanyarok átvágása, a hullám59
