Starosolszky Ödön (szerk.): Vízépítés 1. (Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet, Budapest, 1973)
I. A vízépítés feladatai és műtárgyai
2.37. Oldalcsatornák Az oldalcsatorna a főmederrel közelítően párhuzamosan vezetett mesterséges vízfolyás olyan méretekkel, hogy rajta a hajózást vagy az öntözővíz kiszolgáltatását zavartalanul lehessen lebonyolítani. A folyószakaszon valahol duzzasztóművet építenek, és annak segítségével a folyó vízhozamát vagy annak egy részét az oldalcsatornába terelik. Az oldalcsatornában a vízszín esése rendszerint kisebb, mint a folyóé, ezért alsó szakaszát töltések között kell vezetni. Ilyen esetben gondoskodni kell arról, hogy a víz egy része ne szivárogjon a szomszédos területekre, mert ez egyrészt vízveszteséget jelent mind a hajózás, mind a vízierő-termelés szempontjából, másrészt a fakadóvizek a szomszédos területek elmocsarasodására vezethetnek. Az oldalcsatorna alsó vége táján újabb vízlépcsőre van szükség, ahonnan a víz az alvízcsatornán keresztül visszatér az elhagyott főmederbe. Az alsó vízlépcsőnél a magasságkülönbség legyőzésére természetesen újabb duzzasztóműre és hajózsilipre is szükség van. A vízlépcső által biztosított esés kihasználására a vízlépcsőbe rendszerint vízierőtelepet is építenek. Az oldalcsatornába görgetett hordalék nem kerül, de a lebegtetett hordalék lerakódása is okozhat szelvénycsökkenést, amit időnként átöblítéssel, esetleg kotrással kell ellensúlyozni. 2.38. Hajózható csatornák A víziúton való szállítás olcsósága és egyéb előnyei rávezetnek arra, hogy kedvező körülmények között mesterséges viziutat létesítünk olyan területeken is, ahol hajózható folyók, ill. hajózhatóvá tehető vízfolyások nincsenek. Ilyen eset pl., ha két hajózható vízfolyást kívánunk csatornával egymással összekapcsolni. A mesterséges víziutak hátránya a nagy befektetési költség, a kisebb sebesség és különösen az a körülmény, hogy télen a befagyott csatornát sokszor hónapokon át nem lehet használni. Előnyük viszont a folyami víziutakkal szemben, hogy függetlenek az árvizektől. A hajócsatorna általában annál kedvezőbb, minél több folyóval és egyéb víziúttal áll kapcsolatban. Hajózható csatornákat általában síkvidéki területeken építenek, ahol a szelvényt alluviális talajból emelik ki, és ezért e munka részben úszó kotrókkal, részben más földmunkagépekkel végezhető. (A technológiát a VI. fejezetben tárgyaljuk.) Ha két folyó között kell csatornát építeni, rendszerint felmerül annak szükségessége, h'ogy a csatornát vízválasztón kell átvezetni. Ilyenkor meg kell vizsgálni, nagy és költséges talaj bevágások helyett, nem gazdaságosabb-e a csatorna lépcsőzésével felemelkedni a vízválasztóig, ill. onnan lefelé a másik végcélig. Az egyes lépcsőknél a vízszintkülönbséget hajózsilipekkel vagy hajóemelőkkel győzik le. A csatornaszakaszokon az egyes bögékben általában közel álló vizet tartanak, mert csak annyi vízmozgásra van szükség, hogy a vízszükségletet pótolják. A folyóhoz csatlakozó szakaszok a vizet az anyafolyóból gravitációs úton kapják, a közbenső bögéket pedig vagy átemeléssel kell vízzel ellátni — a legközelebbi alsó bögéből — vagy a legfelső tartályt valamilyen természetes vízfolyásból táplálják, s ilyen esetekben az átzsilipeléshez szükséges vizet is onnan veszik. Nagyobb magasságkülönbségek legyőzésére hajóemelőket alkalmaznak. Hazai viszonyok között ez a megoldás azonban nem jön tekintetbe. 52