Somogyi Sándor (szerk.): A XIX. századi folyószabályozások és ármentesítések földrajzi és ökológiai hatásai Magyarországon (MTA Földrajztudományi Kutatóintézet, Budapest, 2000)
I. RÉSZ A MAGYAR-MEDENCE TERMÉSZETI VISZONYAI A FOLYÓSZABÁLYOZÁSOK ÉS ÁRMENTESÍTÉSEK ELŐTT
megél alacsony ligetes formában. A talajvízszint időszakos süllyedését átvészeli, növekedése és záródása azonban lecsökken. Erdészeti klímakategórája: időszakos vízhatású. A nyáras-borókások pionír jellegének megfelelően a következő talajokon fordulnak elő:- futóhomok közepes, mély homokos termőrétegén;- futóhomok kombinációján (humuszos homok, réti talaj), ha az eltemetett réteg 100-150 cm-nél mélyebben van;- humuszos homok közepes, mély, homokos termőrétegén;- humuszos homok kombinációján (humuszos homok, réti talaj, infúziós lösz), ha az eltemetett réteg 150-180 cm-nél mélyebben van. Ha a termőréteg 60-80 cm-re durva homok, amelyiknek a természetes víztárolása (kapacitása) nagyon kicsi, akkor az időszakos vízhatás ellenére a nyáras-borókás nem alkot még ligetes erdőt sem. Az alföldi homokfásításban a nyáras-borókás erdőtársulásnak, boróka nélkül, jelentős szerepet kell adni, de a mindenkori talajvízszint figyelembevétele elengedhetetlen. Nádasok, magassásosok, láprétek, mocsárrétek A vízrendezések előtt az Alföld legelterjedtebb növénytársulásait higrofil lágyszárúak alkották. Ökológiai jellemzőjük, hogy talajuk vízzel borított, vagy legalább felszínig vízzel telített, ezért csak a nedvesség kedvelő növénytársulások élnek meg rajtuk. A múltbeli közel 50%-os területük mára 10% alá csökkent az emberi tevékenység és az ezzel összefüggő környezeti változások miatt. A higrofil lágyszárú növénytársulások nagy elterjedésük ellenére cönológiailag és ökológiailag nem eléggé ismertek. A zonációkat, a társulási komplexeket már az 1940-es években oktatták (SOÓ R. 1945). Jelentős a felismerés, hogy a cönológiai kutatásban „... fokozatosan ökológiai és szuk- cessziós szempontoknak kell érvényesülniük, mert mind a termőhely, mind a társulások egymásra következésének ismerete megkönnyíti és természetesebbé teszi a rendszerezést...” (JUHÁSZ NAGY P. 1959-60). A felismerés ellenére a higrofil lágyszárú társulások rendszere ma sem teljes. Különösen hiányoznak az ökológiai, ezen belül a hidrológiai folyamatok és a társulások változásának összefüggés vizsgálatai. Az alföldi síkságok higrofil növénytársulásait elsősorban SOÓ R. (1973) szerint ismertetjük, beillesztve SZODFRIDT I. (1962) ökológiai rendszerébe. Ennek lényegét kifejezi, hogy a higrofil növénytársulások „kialakulásában a vízjárás játszik döntő szerepet”. A feldolgozás korántsem teljes. A nyílt vizek lebegő és gyökerező hínár társulásai megítélésünk szerint nem tartoznak e fejezet tárgykörébe. Nem tárgyaljuk a „szikes tölgyeseket” és a „szikesek” növénytársulásait, bár bizonyos mértékben higrofil társulások. JAKUCS P. írja (1981): „a komplexen ható szélsőséges ökológiai viszonyok (sótartalom, vízháztartás, mikrorelief-különbözőség) a társulásoknak igen tarka, térben és időben változó mozaikkomplexét eredményezik. Sok a társulások közötti átmeneti típus is. Hazánk nagy kiterjedésű szikesei általában másodlagos eredetűek, gazdasági hasznosíthatóságuk növelése csak a helyi ökológiai adottságok teljes ismeretében tervezhető eredményesen”. A szikesek erdészeti hasznosítására ma már megfelelő cönológiai, és főleg ökológiai ismeretekkel rendelkezünk, de ennek ismertetése nem illeszthető ebbe a feldolgozásba. 103
