Somogyi Sándor (szerk.): A XIX. századi folyószabályozások és ármentesítések földrajzi és ökológiai hatásai Magyarországon (MTA Földrajztudományi Kutatóintézet, Budapest, 2000)
I. RÉSZ A MAGYAR-MEDENCE TERMÉSZETI VISZONYAI A FOLYÓSZABÁLYOZÁSOK ÉS ÁRMENTESÍTÉSEK ELŐTT
nagyobb hordalékú vízfolyás nem halad benne, és ezért az ősi medrek mintegy konzerválódtak. Egyes részleteit Mezőterem és Érendréd, más oldalról Érhatvan és Érszalacs között jól lehet követni. Egykori nagy folyó létére mutatnak a fennmaradt mederrészletek paraméterei is. Ilyenekkel csak a Berettyó völgykapujától É-ra találkozunk, mert Pocsajtól kezdve annak holocén lerakódásai elfedik az idősebb medermaradványokat, mivel itt érte el az Ér-völgy a Körösök süllyedékének az É-i peremét. A Berettyó hordalékkúpja Szalárdtól kezd kiszélesedni, és felszín alatti folytatása Pocsajon és Esztáron át Gáborjánig követhető. Ez azonban valószínűleg csak felsőpleisztocén kori útvonala volt a folyónak, mivel a Körös-medence süllyedése nem volt egyenletes, és ezért annak intenzitásváltozásától, valamint a kitöltés egyenetlenségeitől irányítva az ideérkező folyók is gyakori és tekintélyes útirány változáson mentek át. Erre nézve különösen a Sebes-Körös durva kavicsos rétegsora a jó tájékoztató, mert a többi É-i folyó eddig vezető útján már megszabadult durvább hordalékától. A Sebes- Körös pleisztocén első feléből származó üledékei Körösnagyharsányon át vezetnek Vésztő-Mezőberényig, míg felsőpleisztocén hordalékkúpjának É-i szárnya Biharkeresztesen át Berettyóújfaluig terjed a mélyben, tanúsítva, hogy a süllyedőknek a középpleisztocéntől való felgyorsulása a folyót É-nak tolta el. Ekkori folyástengelye a Nagyvárad-Biharpüspöki-Mezősas-Zsáka-Füzesgyarmat vonalon húzható meg, ahol már természetesen összefolyt az Ér-völgyből kilépő Ős-Tisza-Szamos folyóegyüttessel. Az ettől Ny-ra a Nagykunság peremi fúrásokban előbukkanó durva hordalék lerakó vízfolyását nehéz azonosítani. A másik két Körös hordalékát - a Feketéét és a Fehérét - a Béli-hegység előterének a hegység lábánál végbement erős besüllyedése messze az országhatáron kívül eltünteti a felszínről. Kavicsot már Nagyszalontánál és Kötegyánnál is csak igen nagy mélységből hozott fel a fúró, amely valószínűleg a Fekete-Körös hordalékából származik. A Fehér-Körös hordalékkúpja pedig már Borosjenőnél a felszín alá bukik. Ezek az adatok arra vallanak, hogy ezek a folyók a süllyedő medence belsejét csak finomabb üledékeikkel érték el. Ezzel jól elhatárolják a Sebes-Körös és a Maros messzebb befutó durvább lerakódásait. A Körösök medencéjében az Ér-völgyből és a K-ről érkező folyók összefolyása tulajdonképpen a mai Tisza teljes vízhozamát szolgáltatta a csongrádi szelvényből. Ennek az ősfolyónak a nagyívű, elhagyott kanyarulatokkal kicsipkézett medre a Körös- süllyedéktől Ny-ra Bucsa-Mezőtúr-Szarvas-Kunszentmárton vonalán ma is a felszínen van. Miután a benne folyt vizek a holocén elején más irányba fordultak, nem töltődhetett fel azóta sem. Ugyancsak ennek az ősfolyónak a medermaradványa a Hármas-Körös mai torkolatától D-re a mai Tiszával párhuzamosan húzódó Kurca-meder is. A Délkelet-Alföld pleisztocén időszaki feltöltésében a legnagyobb munkát a Maros végezte. Miután a pliocén végére feltöltötte az Erdélyi-medencét, attól kezdve durva üledékei is áthaladnak a Déva-Lippa közötti szoroson. Feltöltő munkájának a méreteit - hordalékkúpjának a sugara 80-100 km között van - az magyarázza, hogy a Tisza mellékfolyói közül vízhozama és hordalékmennyisége is a legnagyobb. Utóbbit az Erdélyi-medence nagy tömegű laza tengeri-tavi kitöltéséből, meg az Alföld-peremi hegységekből (Hegyes-Drócsa vagy Zarándi-hegység) nyeri. Mai útvonala az Erdélyimedencében is csak a pleisztocénban alakult ki, amikor a Keleti-Kárpátok és a vulkáni 75
