Somogyi Sándor (szerk.): A XIX. századi folyószabályozások és ármentesítések földrajzi és ökológiai hatásai Magyarországon (MTA Földrajztudományi Kutatóintézet, Budapest, 2000)

I. RÉSZ A MAGYAR-MEDENCE TERMÉSZETI VISZONYAI A FOLYÓSZABÁLYOZÁSOK ÉS ÁRMENTESÍTÉSEK ELŐTT

is nagy tömegű kavicsos, durva hordalék rakódott le, amit könnyű párhuzamba állítani az egyidős teraszokkal. Az enyhébb-nedvesebb éghajlati fázisokban természetesen a medenceüledékekben is agyagos-homokos jellegű üledékfelhalmozódás folyt.

A teraszok segítségével jól nyomon lehet követni az egyes folyók negyedidőszaki völgyfejlődéstörténetét, sőt a megfelelő medenceüledékek segítségével azoknak a süllyedő területeken megtett útvonalát is. Támpontot nyújtanak azonban ezek az üledékek - összetételük azonosításának lehetősége révén - az egykor összetartozó felszínek elmozdulásának megítéléséhez is. Ebből tudjuk, hogy az egyes folyók völgyeit kísérő teraszok tanúsága szerint a hegységkeret helyenként többszáz m-t is emelkedett a negyedidőszakban, míg az alföldi medence süllyedése annak DK-i részén a 400-500 m-t is elérte. Ugyanez az érték a Kisalföld közepén 300 m körüli (4., 5., 8. ábra). Természetesen az ilyen mértékű kéregmozgások tetemesen befolyásolták a medenceterületek folyóinak útvonalát is, mivel azok szükségképpen mindig a legerősebben süllyedő részek - mint erózióbázisok - felé igyekeztek. Sok folyásirány-változás ment azonban végbe a hordalékkúppalástok felszínén is a medenceperemeken. Ezzel szemben a hegységkeret intenzív emelkedésével párhuzamosan bevágódó folyóvölgyek - néhány kivételtől eltekintve - már többnyire a mai helyükön rögzítették az ottani folyókat.

A legnagyobb mértékű és hatású vízrajzi változás mindjárt a pliocén-pleiszto- cén átmeneti idejében zajlott le, a Duna visegrádi áittöréses völgyszakaszának kialakulásával. Minthogy a Pesti-síkságon a Duna egymás felett és mellett fekvő nagy hordalékkúp-terasz sorozata alatt ugyancsak megtaláljuk az átmeneti fluviolakusztrikus vízrendszer lerakódásának tartott keresztrétegzett homokréteget, a mai áttöréses völgyön már a felsőpliocénban is erős vízátfolyást kell feltételezni. S mivel a homok ásványos összetétele egyformán tanúskodik alpi és kárpáti származásról, azt is fel kell tételeznünk, hogy egyéb folyók - mint pl. a Garam és Ipoly - mellett ebben a korai átfolyásban már a Duna is résztvett, ha csak vízhozamának egy részével is. A Dunát véglegesen az fordította Kisalföld-Dél-Dunántúl útirányából a Visegrádi-szoros felé, hogy a pliocén végén-pleisztocén elején a Zalai-medence korábbi süllyedése emelkedésbe ment át, és a Stájer-medence-Bakony között kialakult az ún. Gleichenberg-Keszthelyi-vízválasztó. De egyéb tényezők hiányában az ottani puha, laza üledékeken át a Duna könnyebben fenntarthatta volna korábbi útvonalát, mint az emelkedésnek indult hegységek között. Ez a Duna áttörését támogató tényező az Alföld területén a romániai orogén mozgásokkal párhuzamosan végbement új vetővonalak és árkos süllyedések sorozata volt. Ezek egyike a Tisza mai Sajó-torkolat-Titel közötti árka, amelynek volt egy ENy-i öblözete Szolnoktól Cegléden át Gödöllő térségéig. Ez utóbbi vonta magához a visegrádi átfolyás ősét, annak homokos lerakódásaival a pliocénban, majd durva kavicsos üledékeit is a pleisztocénban. A süllyedéköblözet aztán DK-nek tolódott Pest-Kecskemét-Szeged tengellyel, s a korábbi üledékek Gödöllő környékén már ugyancsak kiemelkedtek, miként Zalában is (7., 8. ábra). A szerkezeti mozgások nyilván elérték a középhegység területét, és hozzájárultak a Duna áttöréses (antecendens) völgyszakaszának itteni helyhez rögzítéséhez. A folyamatos bevágódás azonban az eljegesedési fázisok között szakaszosan ment végbe, amiről a völgyszoros hét tagú egymás felett elhelyezkedő szikla- és kavicsterasz-sorozata tanúskodik. Vagyis a hordalékszegényebb bővizű éghajlati periódusok völgymélyítő hatását a kéregmozgások egyidejű emelő mozgásai is fokozták.

63