Somogyi Sándor (szerk.): A XIX. századi folyószabályozások és ármentesítések földrajzi és ökológiai hatásai Magyarországon (MTA Földrajztudományi Kutatóintézet, Budapest, 2000)
V. RÉSZ RÉSZ. A XIX. SZÁZADI TERMÉSZETÁTALAKÍTÁS ÉS A MAI FÖLDRAJZI KÖRNYEZET
2. A múlt századi vízrendezési munkálatok és a mai ökológiai környezet talajtani vonatkozásai Mint az előző fejezetekben láttuk, a múlt századi vízrendezési munkálatok is jelentős mértékben hozzájárultak a Kárpát-medence alföldi területein a változatos talajtakaró kialakulásához. A 75. ábrán Magyarország egyszerűsített talajtérképét mutatjuk be. A talajtípusok talajtulajdonságok tekintetében nagyon különböző mértékben homogének. Ezt szemléltetjük a 76. ábrán. Mint az ábráról kitűnik, különösen a nagy területeket borító erdőtalajok, csernozjomok, réti talajok és öntéstalajok mutatnak tulajdonságaik tekintetében igen nagy változatosságot. Az ország agroökológiai potenciálját meghatározó fontosabb talajtulajdonságok (talajképző kőzet; kémhatás és mészállapot; fizikai talajféleség; vízgazdálkodási tulajdonságok; szervesanyag készlet; termőréteg vastagság) területi %-os megoszlását foglaltuk össze a 6. táblázatban. A talaj fizikai féleségének térképét a 39., vízgazdálkodási tulajdonságainak térképét a 77., a talaj termékenységét gátló tényezők térképét a 78. ábrán közöljük. A talajok termékenységét, sokoldalú funkcióképességét a talajtulajdonságok együttese határozza meg, ami a talajban végbemenő anyag- és energiaforgalmi folyamatok (transzport, abiotikus és biotikus transzformáció) eredménye. Ezek közül megkülönböztetettjelentőségű a talaj vízháztartása. A hazai talajok főbb vízháztartási típusainak térképét tünteti fel a 79. ábra, fontosabb anyagforgalmi típusainak térképét pedig a 80. ábra. A két kategóriarendszer közti összefüggéseket foglaltuk össze a 7. táblázatban. A bemutatott sokoldalú adatok alapján Magyarország természeti adottságai között is nagy biztonsággal előrejelezhető, hogy a mezőgazdaság-fejlesztésnek és a környezetvédelemnek egyaránt a víz lesz egyik meghatározó tényezője, a vízfelhasználás hatékonyságának növelése, ill. ennek érdekében a talaj vízháztartás-szabályozása pedig megkülönböztetett jelentőségű kulcsfeladata. Vízkészleteink ugyanis korlátozottak. A lehulló csapadék a jövőben sem lesz több (sőt, a prognosztizált globális felmelegedés következtében esetleg kevesebb), mint jelenleg, s nem fog csökkenni tér- és időbeni változékonysága sem. Hazánkban elsősorban az Alföldön pedig éppen ennek van megkülönböztetett jelentősége. Az átlagos 550 mm évi csapadék szeszélyes tér- és időbeni megoszlásban hull le, s gyakran csupán szerény hányada jut el a növényig. A 85-90%-ban szomszédos országokból érkező felszíni vizeink mennyiségének növekedésére sem lehet számítani, különösen nem a kritikus „kisvízi” időszakokban; felszín alatti vízkészleteink pedig nem termelhetők ki korlátlanul súlyos környezeti következmények nélkül. A más irányú vízfelhasználás (mezőgazdaság más szektorai, ipar, településfejlesztés, környezetvédelem, üdülés stb.) növekedése miatt a mezőgazdaság növekvő vízigényeit csökkenő mennyiségű és romló minőségű („használt víz”, tisztított víz-tiszta víz) készletekből kell kielégíteni. Ez csak a vízfelhasználás hatásfokának növelésével képzelhető el és valósítható meg, amelynek alapvető eleme a talaj vízháztartásának, nedvességforgalmának hatékony szabályozása. 236
