Somogyi Sándor (szerk.): A XIX. századi folyószabályozások és ármentesítések földrajzi és ökológiai hatásai Magyarországon (MTA Földrajztudományi Kutatóintézet, Budapest, 2000)
IV. RÉSZ AZ ELVÉGZETT TERMÉSZETÁTALAKÍTÓ MUNKÁLATOK ÖKOLÓGIAI HATÁSAI
idő után hozzájárulnak a mélységi rétegekben tározott víztömegek vízminőségének kedvezőtlenebbé válásához. A partiszürésű sáv vízutánpótlásától eltekintve még fontosabb a hatása az ármentesítéseknek a talajvíz mélységének a megváltoztatásában. Az nyilvánvaló, hogy a legnagyobb szintingadozás a folyóvizek állásától függően az azok medrét kísérő sávokban megy végbe. Ez a szintingadozás abban különbözik a szabályozások előtti állapottól, hogy akkor a magas talajvízszint felszíni vízborítást is jelentett azon a területen. Ma azonban ez még hosszabb árvizek idején is csak az alacsony árterek szintjén következik be, mert általában a kisvizekkel együtt a talajvíz is lesüllyedt. Ellenben az időjárásunk változékonysága miatti több éves csapadékos periódusokban a folyóktól távol a magas talajvizek a csatornahálózat ellenére rövidebb ideig ugyanúgy bekövetkezhetnek, mint korábban, tehát a süllyedékekben, domborzati magaslatok közötti gyenge lefolyású területeken. Ezzel szemben mivel az ősi vízborítások tekintélyes része az alacsony árterek szintjében helyezkedett el, ott a talajvízszint süllyedése szárazabb időjárásban általánosnak tartható. A kétféle időjárási helyzet talajvízjátékénak adatait az 59-60. ábrán mutatjuk be. Összehasonlítva ezeket az ábrákat a szabályozások előtti vízrajzi helyzettel (40. ábra), az eltérés és az azonosság területi különbségei jól szembetűnnek. A végbement talajvízszint-süllyedés méreteiről az altalajban az állandó nedvesség okozta oxigénhiány mellett lejátszódott redukciós folyamatoktól kialakított vaski- válásos és glejes talajrétegek árulkodnak, amelyek anaerob baktériumok közreműködésével keletkeztek. Ez megmutatja, hogy a lecsapolások és belvízmentesítések óta az egykori belvizektől borított területeken és azok közvetlen szomszédságában mennyivel mélyebben helyezkedik el jelenleg a talajvíztükör. A vonatkozó kutatások szerint (SZABOLCS I.-VÁRALLYAY Gy. és mások) a Duna-Tisza közének É-i részén 50-100, Szeged körzetében 10-100, a Duna-Tisza közének É-i részén 50-100, Szeged körzetében 10-100, a Duna-Tisza köze D-i részén 30-50, Cegléd környékén 50-90 cm a szintsüllyedés a glej horizontokhoz viszonyítva (ezek az adatok azonban természetesen csak az egykori belvizes területekre vonatkoznak, nem pedig a magasabban fekvő homokbuckás területekre, amelyek újabb időszaki erős talajvízszint-süllyedésének okaival itt nem foglalkozunk!) A Tiszántúlon még jelentősebb volt a talajvíz süllyedése, a Sárrétek vidékén 40-150 cm, a békési Kondoros-völgyben több m-es, a Hortobágy átlagában pedig 50-80 cm közötti. Ahol a belvízi csatornahálózat sűrűbb, ott természetesen jelentősebb a szintsüllyedés nagysága, mert ott csapadékos időben sincs ideje a talajvíznek a feltöl- tődésre (II. táblázat). A Dunántúlon olyan mértékű belvízborítások korántsem voltak, mint az Alföldön. Ott egyedül a Hanság és Rábaköz csatornázottsági adatai és ennek nyomán bekövetkezett talajvízszint-süllyedés hasonlíthatók az Alföldön elterjedtekhez. A talajvízállás röviden jellemzett átalakulásának a belvízi csatornahálózattal (II. táblázat) mentesített ártéren legfontosabb következményei a természetes növényzet és a talajtakaró átalakulásában jelentkeztek. A peremhegységekből is táplált alföldi talajvizeknek ugyanis igen jelentős a sótartalma. Ezért legkedvezőbb a kémiai összetételük a folyók mentén a partiszűrésű zónában, mert az a folyóvízből állandó hígítást kap. Típus szerint a kalcium- hidrogénkarbonátos jellegű a legelterjedtebb, mivel folyóinkra is az jellemző. Ezzel 188
