Somogyi Sándor (szerk.): A XIX. századi folyószabályozások és ármentesítések földrajzi és ökológiai hatásai Magyarországon (MTA Földrajztudományi Kutatóintézet, Budapest, 2000)
IV. RÉSZ AZ ELVÉGZETT TERMÉSZETÁTALAKÍTÓ MUNKÁLATOK ÖKOLÓGIAI HATÁSAI
Mint említettük, a vízháztartási beavatkozásoknak lehet pozitív és lehet negatív éghajlatmódosító hatása. A klímára pozitív hatása van- az öntözésnek,- az álló kultúrák (gyümölcs, szőlő, erdő) elterjedésének,- a csapadékvíz megőrzésének, víztározók építésének. A nemzetközi meteorológiai irodalomból közismert, hogy a vízrendezésnek negatív hatása is lehet a klímára, elsősorban olyan éghajlatú területeken, ahol magas az ariditási index, vagyis ahol a potenciális és a tényleges párolgás között számottevő a differencia (ANTAL E. et al. 1988). A helyi kiszáradási tendencia különösen veszélyes lehet, ha az ilyen mezoklíma módosulás egybe esik egy általános regionális fölmelegedéssel (pl. globális éghajlatváltozás az antropogén beavatkozások következtében) (ANTAL E. et al. 1988, 1991). Egyébként a lokális ökológiai változások klímahatásai is csak helyiek (statikusak), s nem érzékelhetők a globális (dinamikus) időjárási és éghajlati paraméterek értékeiben. A helyi éghajlati sajátosságokra bizonyos esetekben további negatív hatása lehet:- a felszíni vizenyős és vízterületek csökkenésének,- a talajvízszint további számottevő süllyedésének,- rövid tenyészidejű és sekélyen gyökerező kultúrák elterjedésének, szemben a mélyen gyökerezőkkel és a nagy lombfelületűekkel. A XIX. és XX. sz.-ban végzett vízrendezési munkálatoknak tehát egyaránt van pozitív és negatív éghajlati következménye, de nem tapasztalható (legalábbis számszerűen nem bizonyítható) az egész Kárpát-medencére kiterjedő, számottevő éghajlatromlás, csupán a helyi klíma változott kedvezőtlenül. Nem vitatható azonban, hogy - elsősorban a nagymérvű Tisza-szabályozás által érintett területeken - a térség sugárzás-, hő- és vízháztartási összetevőinek némelyikében említésre méltó változás történt a kontinentális klímaövezetre jellemző rendszerek irányába. Az állókultúrák területi arányának kiterjesztése, ill. az öntözött területek növekedése a XX. évszázadban viszont azt eredményezte, hogy az új vízháztartási rendszer kedvezőbb helyi éghajlati sajátosságokat alakított ki a vízrendezés utáni állapotokhoz képest egyes öntözött térségekben. 3. A felszíni és felszín alatti vizek állapotában tükröződő változások Az elvégzett folyószabályozások hatásai közül első helyen azt emeljük ki, hogy rögződtek az egyes folyóknak nemcsak a medrei, hanem a vízgyűjtő területi határai is. Addig - az előzőekben felsorolt, fiatal szerkezeti mozgásoktól előidézett süllyedékekben - az érintett vízfolyások vizei különböző irányból is összefuthattak és hasonlóképpen váltakozó irányban - amit az egyes folyók adott időszaki vízállása határozott meg - folytak is le. A rendezett folyószakaszokhoz a belvízi csatornahálózat segítségével az ilyen bizonytalan lefolyású süllyedékterületeket is hozzácsatolták és attól kezdve konkrétan elkülönültek a vízgyűjtő egységek. Ennek a folyamatnak azért 183
