Somogyi Sándor (szerk.): A XIX. századi folyószabályozások és ármentesítések földrajzi és ökológiai hatásai Magyarországon (MTA Földrajztudományi Kutatóintézet, Budapest, 2000)
II. RÉSZ A TERMÉSZETI VISZONYOK VÁLTOZÁSÁNAK ÉS TÁRSADALMI ÁTALAKÍTÁSÁNAK MENETE A TÖRTÉNELMI KORBAN A XIX. SZÁZADIG
Emeilett megindult a faanyag ipari jellegű felhasználásának is egy olyan periódusa - a korábban is általános építőanyag, tűzi- és bányafa használaton kívül ami az ország török háborúktól nem érintett területein is általánosan elterjedtté vált, ez pedig a hamuzsír és faszéntermelés fellendülése volt. Következményeként nagyméretű erdőirtás folyt - bár annak fő időszaka a XV11I. sz.-ra tehető - a hegységi peremterületeken is, amit az oda húzódó lakosság terjeszkedő irtásföldjei is fokoztak. Az erdők pusztulásának legfontosabb következménye a hegyvidéki eróziós felszínpusztulás intenzív fokozódása volt, amit az erdők retenciós (tározó) szerepének csökkenése váltott ki. Ehhez társult a síksági területek folyóinak jelentős árvízi szintemelkedése, mint ugyancsak nagy területeket érintő lényeges vízjárás módosulás. A folyók forrásvidékének erdőpusztulása miatt ugyanis azok a területek fokozatosan elveszítették korábbi lefolyást fékező, víztározó szerepüket és az árhullámok nagy eséssel, rövidebb idő alatt folyhattak le az alföldi és síkvidéki erózióbázisra. Az árvízszintek megemelkedése - egyebek mellett - azzal járt, hogy korábban ármentes térszínek is rövidebb-hosszabb időre víz alá kerültek. így számos település is, amely az ártér szigetein vagy az ártér peremein addig az árvizektől biztonságban volt, egyre jobban veszélyeztetett helyzetbe került. Emiatt megindult az ilyen települések kényszerű helyváltoztatása, magasabb szintekre való átköltözése. Különösen az Alföld nagy víztározó peremsüllyedékeiből - mint pl. a Sárrétek medencéje - maradt fenn számos írásbeli és térképes emléke az ilyen községi áttelepüléseknek. Ezek fő időszaka ugyan a XVIII. sz. volt, de kezdetei már századokkal előbb kimutathatók (PAPP A. 1960). Ezektől el kell különíteni az olyan eseteket, amikor egy-egy település lakói rejtőzködés céljából vonultak a lápok rejtekébe. A retenciós hatás csökkenésének következményeit matematikailag is meghatározta JAKUCS L. (1982), aki szerint a forrásvidékek erdeinek 10%-os területi csökkenése átlagosan a lefolyási tényező 5%-os növekedésével járt a Kárpát-medencében. Ám terjeszkedett a vízivilág más okból is. A hadakozó felek saját erődítéseiket igyekeztek a víz odavezetésével is minél megközelíthetetlenebbé tenni. Amelyik vár vagy város folyóparton feküdt, ott nem is kellett túl nagy erőfeszítés az ilyen jellegű munkálatokhoz. Nem sajnálták azonban a jobbágyok vagy hadifoglyok nagyobb erőkifejtését sem, hogy a védelemre szoruló helységeket minél jobban megerősítsék, vagy az ostromlott helyektől a vizet elvezessék. Hogy csak az ismertebb példákra hivatkozzunk, Ecsed, Kálló, Tokaj, Szatmár, Nagyvárad, Pocsaj, Gyula, Szolnok, Szeged, Hatvan, Simontornya és Székesfehérvár várai körül mind ki lehetett mutatni a víz mesterséges odavezetésével fokozott erődítő munkálatokat. De pl. Szigetvár elestét 1566-ban, vagy Váradét 1660-ban éppen a víz mesterséges elvezetése a védőárkokból idézte elő. Természetesen az így medréből kivezetett víz kártételei nem korlátozódtak az érintett vár vagy város közelebbi környékére, hanem sokszor távolabbi területek is víz alá kerültek miatta. Vagyis ilyen módon is, mesterséges közreműködéssel is terjeszkedtek az árterek, míg a folyók a korábbi viszonyokhoz képest teljesen elvadultak, mert az addig végzett szabályozási munkálatok eredményei is mind tönkrementek. A terjeszkedő láp- és mocsárvilág azonban egyszersmind táplálta is a beléje menekülő lakosságot. A különböző ártéri foglalkozások - halászat, pákászat, csikászat, gyűjtögetés és vadászat - újból széles körben felvirágzottak. Helyenként - mint 147
