Somogyi Sándor (szerk.): A XIX. századi folyószabályozások és ármentesítések földrajzi és ökológiai hatásai Magyarországon (MTA Földrajztudományi Kutatóintézet, Budapest, 2000)

I. RÉSZ A MAGYAR-MEDENCE TERMÉSZETI VISZONYAI A FOLYÓSZABÁLYOZÁSOK ÉS ÁRMENTESÍTÉSEK ELŐTT

kakukszegfű (Lychnis Flos-cuculi L), a mocsári zsurló (Equisetum palustre L.), a pasz- tinák (Pastinaca sativa L), a réti perje (Poa pratensis L), a sovány perje (Poa triviális L.), a fehér here (Trifolium repens L), a magas útifű (Plantago altissima L), a kúszó boglárka (Ranunculus repens L.).

Elterjedése: a mikrodomborzattól függően mozaikosan elhelyezkedő három rét társulás az Alföld rétjeinek zömét teszi ki, az összes terület mintegy 3%-át (SOMOGYI

S. 1967). A múltbeli elterjedése a genetikai talajtípusokból következtetve 20-30% lehetett a hosszabb periódusú időjárás változástól függően.

A mocsárrétek termőhelye: az Alföld minden klímája kielégíti igényeiket.

A hidrológiai igényük hasonló. A fehér tippanos rétek az egész tenyészidőszak- ban megkívánják a talaj víztelítettségét, sőt a tavaszi sekély vízborítást is jól tűrik. Az ecsetpázsitos rétek a talaj kapilláris víztelítettségét kívánják, de legfeljebb a rövid idejű vízborítást viselik el. A réti csenkeszes rétek a 40-60 cm mélységben lévő talajvíz többletvizét hasznosítják; a tartós vízborítás hatására átalakulnak ecsetpázsitos, vagy fehér tippanos rétté.

A mocsárrétek talaja általában réti, vagy réti öntés talaj. Mélyen humuszosak, jellegzetes réti humusszal. A C szintjük glejes, tömött. A meszes alapkőzeten gyakori a CaCŰ3 felhalmozódás. A talaj lehet homokos, vályogos, agyagos. A tiszántúli öntéseken alakultak ki a réti agyagok, amelyeknek poliéderes szerkezetét a nagy ragasztó hatású réti humusz okozza. Az ecsetpázsitos és réti csenkeszes rétek talaja már szoloncsákosodhat, ill. szolonyecesedhet (SZODFRIDT I. 1962).

D) Állandóan pangóvizes társulások

A felszínig vízzel telített, tavasszal talajfelszín fölé emelkedő vízszintü nedves láprétek alatt az anaerob viszonyok hatására vékonyabb-vastagabb tőzegréteg alakulhat ki. A láprétek vizének mozgása lassú (pangó), de sosem melegszik fel. A láprétek gyakran több társulás lápkomplexeként (SZODFRIDT I. 1962) jelennek meg, és a társulások mozaikszerűen helyezkednek el. Az Alföldön ma elszórtan, kis területen fordulnak elő. Négy társulásuk közül a sásláprét (Valarianao dioicae-Caricetum davallianae MORAVEC) és a nyúlfarkfüves láprét (Seslerietum uliginosae-coerulae SOO) területe jelentéktelen. A másik kettő között ökológiai vonatkozásban nehéz különbséget tenni, ezért együtt tárgyaljuk őket.

Szittyós láprét (Juncetum subnodulosi W. KOCH) (Schoenetum nigricantis W. KOCH) Csátés láprét.

A két láprét társulás ökológiailag és florisztikailag alig tér el egymástól. A vízborítás egész évben érvényesül, de nyáron gyakran a talajfelszín alá száll a víz. Ökológiailag kevéssé ismerjük őket. A magassás-rétekhez hasonlóak. A társulások fő faja: a nagy szittyó (Schoenus nigricans L). A gyakori kísérő fajok: a lápi sás (Carex Davalliana HOPPE), a deres sás (Carex flacca SCHREB.), a mocsári csetkáka (Eleocharis palustris R. et SCH.), a mocsári nőszőffi (Epipaelis palustris CR.), a lápi kakastaréj (Pedicularis palustris L). Jellemző gazdag mohaszintjük.

Elterjedésük: az egész Alföldön elszórtan fordulnak elő kis területtel. Védelmet érdemelnek. A vízrendezések előtti elterjedésüket nem ismerjük.

A nedves láprétek termőhelye: Valamennyi alföldi klímában megtalálják élet- feltételüket.

107