Salamin Pál: A síkvidéki üzemi vízrendezés alapelvei és tervezése a nagytérségi vízrendezés keretében (BME Továbbképző Intézete, Budapest, 1978)

4. A vizsgálat elvi kérdései

maradó viz mennyiségét. Ez a vizmennyiség általános esetben a következőképpen határozható meg:

(v) = qj (65)

és mérethelyes értékben:

3 3 2

vlO m Am = 0,0864(v),

(66)

ahol q 1/s km2-ben T, T napban helyettesitendő.

Vizsgáljuk meg mármost a felszínen tározandó fajlagos vizmennyiség szélső értékének meghatározására a (64) egyenletnek szélső értékét T változtatása mellett.

A szélső érték helyén:-m *^t m-1

(l-m)aT - + — m T =0 (67)

T értéke első közelítésben

m ,

T, =

(1-m) a

(68)

második közelítésképpen pedig ennek felfelé egész számra kerekített értéke: T2*

Mindkét érték szerint számítva a (66) egyenlet bal oldalát, interpolálással meghatározható a függvény zérus helyéhez tartozó az a T érték (T ),

3 3 2 max

amelynek a legnagyobb fajlagos vizmennyiség (v , 10 m Am ) felel meg, a következő mértékhelyes egyenlet szerint:

(69)

o

A teljes vízgyűjtő területre (F, km ) jutó legnagyobb visszatartott viz mennyiség (vmax *°3 m3) pedig az előzőek ismeretében a következőképpen

határozható meg:

V = v F . max max

(70)

Végül megadjuk a gyakorlati feldolgozáshoz a 7. ábrán az eltérő a, M és T értékekhez, burkoltan a 6. ábrának megfelelően az eltérő tQ értékekhez- 63 /