Sabathiel József: Mesterséges víziutak (Közlekedési Kiadó, Budapest, 1954)

IV. Hajózsilipek

_ 81 _

látni. Ez a szerkezet az aránylag könnyű és megbízható témkapuval is lehetővé teszi a kapun ét való töltést, hátránya azonban, hogy a tiltószerkezet állandóan viz alatt van és ezért nehezebben ellenőrizhető. Alkalmazható az alsó főnél ürítésre is, ilyenkor azonban az alsó fő mélyebb alapozását kivánja./

Az emelő kapuval a töltés és ürítés hasonlókép történik, mint az előbb leirt szegmenstiltÓB támkapu- nál, a vizbeeresztést a kapu emelésével érjük el. A beömlő viz sebességének eloszlatásáról az előbbihez hasonló energiatörővel lehet gondoskodni. Nagyobb magasságoknál az ütköző gerendánál kedvezőbbnek mutatkozott a kamrák alkalmazása /52.ábra/.

A kapu alatt felnyitott 60-70 cm magas résen ét ömlő vizet terelőfal vezeti a zsilipkamra feneke felé é3 útjában a vizkamrák sorozatán kényszerül átfolyni. Az emelőkapu is a hajózásra mértékadó küszöb alá ér le.

Előnye, hogy a zsilip viztelenitése nélkül átvizsgálható és kisebb javítások gyorsan elvégezhetők rajta, ami különösen akkor nagy előny, ha a csatornán nem ikerzsilipek épültek. A kapu a vizszin- tek kiegyenlítődéséhez közel a terelófal fölé is emelhető, és ezzel a beömlési nyilás igen tág határok között növelhető. Hátránya, hogy a kaput a hajózási nyilás fölé kell emelni, ami a kapunyitás idejét megnöveli és a felhúzó szerkezet részére magas építményt kíván. Különösen erősen érvényesül ez a hátrány az alsó főben alkalmazott emelőkapunál. Az emelőszerkezet könnyítése érdekében a tábla súlya nagyrészt kiegyensúlyozható.

11

I

51. ábra

Támkapu szegmenstiltóval